Eltűnt épületek nyomában (10.)

A huszadik század nem bánt kesztyűs kézzel az épített örökséggel. A világháborúk, a gazdasági válságok, a forradalmak, a politikai ideológiák, illetve az emberi hanyagság következtében számos értékes és városképet befolyásoló épület veszett el a fővárosban. Sorozatomban ezeket a rég elfeledett épületeket kutatom fel archív fényképek segítségével.

A korábban gödör, majd korcsolya- és teniszpályáknak helyet adó Széll Kálmán teret 1929-ben nevezték el Dr. Dukai és Szentgyörgyvölgyi Széll Kálmánról, aki 1899 és 1903 között volt a Magyar Királyság miniszterelnöke. Ettől kezdve a pesti népnyelv csak „Kalefnek” vagy „Széllkalefnek” becézte, és az idősebb korosztály még ma is gyakran így hivatkozik rá (a „Kalef” egyébként a Kálmán egyik becézési formája). Ez a becenév olyannyira népszerű volt, hogy a magyar szlengben még igét is alkottak belőle: „kalefozásnak” hívták a téren ücsörgést, beszélgetést, randevúzást.

Az egykori jégpálya a Széll Kálmán téren (Forrás: www.urbface.com)

A tér délnyugati oldalán húzódik a Várfok utca, amely egészen vár Bécsi kapujáig fut. Az egykor neobarokk palotákkal szegélyező utca Széll Kálmán téri torkolatánál állt a második világháborúig özv. Kovács Károlyné magánzó bérpalotája, amely tér jellegzetes, városképet meghatározó palotája volt. A 17. században a Renner testvérek téglavetője működött itt. Az innen és a Széll Kálmán tér helyén lévő egykori meszes gödörből származó építőanyagokból építették újjá a törökök alóli felszabadítás közben lerombolt budai vár épületeit. Miután az újjáépítés befejeződött az üresen álló téglagyár épületét a közeli Széna téren álló Szent János Kórház hullaházának használták, amelyet Elíziumnak hívtak. Az Elíziumra a pestisjárványok idején volt szükség, hiszen az elhunytak tetemei a kórházépületen belül további járványok kitöréséhez vezettek volna.

A Kovács-bérház sarokkupolás épülete az 1910-es években (Forrás: Fortepan)

Miután a Szent János Kórház elköltözött a Széna térről az Elíziumot is lebontották. Helyére 1898 és 1899 között épült meg a Kovács-bérház. A két sarokkupolában végződő háromszintes épületet Fekete Elek építész tervezte eklektikus stílusban (csakúgy, mint az utca túloldalán található Küntzl-bérházat). A házban nagypolgári bérlakásokat alakítottak ki, amelyek bérlőinek igencsak a zsebükbe kellett nyúlniuk a bérleti díjat illetően. Mivel a sarokházból a Széll Kálmán tér minden szegletébe, illetve a Rózsadomb és a Svábhegy irányába is tökéletes volt a kilátás, ezért özv. Kovács Károlyné Buda egyik legdrágább bérleti díját számolta fel. A három utcai homlokzattal rendelkező ház szinteltolásos volt. A Várfok utcai oldalon szinte nem is volt földszint, itt egy asztalosműhely működött a szuterénben. Míg a főhomlokzat és a Száll Kálmán téri földszinten borozó-étterem várta a vendégeket.

A kitörés során brutálisan megsérült bérház. Jól látható, hogy a födémek az első szintig bezuhantak (Forrás: www.urbface.com)

A Kovács-bérház 46 évvel az építése után, 1945. február 11-én este szörnyű vérfürdő tanúja volt. A várból kitörést megkísérlő SS, Wehrmacht, nyilas és sajnos nagyon sok, a vár védelmére rendelt székely és reguláris honvéd egységek szinte teljes személyi állománya elesett a tér másik oldalán (Olasz fasor és Margit körút) felállított szovjet nehézfegyverek pergőtüzétől. Egyes beszámolók szerint a kora este kezdődött kitörés (amire a szovjetek árulás következtében előre felkészültek) első pár órájában nappali világosság volt a nyomjelző lövedékek fényétől.

Az új lakóház épülő zsaluzata 1957-ben (Forrás: Fortepan)

A kitörést megkísérlő egységek fő útvonala a Várfok utca volt. Az egységek az utca két oldalán, tömött sorokban, a házakhoz simulva haladtak előre a Széll Kálmán tér irányába. Az első rajok a Kovács-bérház Széll Kálmán tér felé eső ablakaiba géppuska állásokat alakítottak ki, míg a földszinti borozó-étterem ablakaiból páncélöklök (Panzerfaust) fedezték a kitörést. Amint az első katona megkísérelt kúszásban átjutni Várfok utcából a térre, a szovjetek nagy kaliberű ágyúkkal lőni kezdték a Várfok utca torkolatát és a Kovács-bérházat. A hajnalig tartó harcok eredményeként a bérház tetőzete és teljes harmadik szintje megsemmisült, a födémek az első szintig alázuhantak. Az utca szemközti háza még rosszabbul járt, a Küntzl-bérházból szinte csak a falak maradtak meg. A Kovács-bérház körül, a Várfok utcában és az utcáról a térre vezető gyalogos felüljáró körül, illetve az Olasz fasor (ma Szilágyi Erzsébet fasor) elején a kitörésben elesett katonák ezrei hevertek. Az 1945. február 11-ről 12-re virradó éjszakán Budapest ostromának legvéresebb óráit élték meg a lakók. A tér és a környék nemrégiben történt felújítása közben – még a háború után 70 évvel is – emberi maradványokat és fegyvereket találtak az építkezésen dolgozó munkások.

A Benkhard-ház csak a tömegével passzol a környező épületekhez (Forrás: www.maps.google.com)

A háborút követően, az egykori fényűzően berendezett, drága bérlakásokat rejtő Kovács-bérházat lebontották. Felújítása szóba sem került. Az Országos Takarékpénztár felkérésére 1957 és 1959 között hatalmas bérházat építettek a foghíjtelekre. Az új épület mind méretében és stílusában, mind anyaghasználatában eltért a Kovács-bérházétól. Az új városi házat az UVATERV munkatársa, Benkhard Ágost tervezte. A ház híres lakója volt Kroó György, a modern magyar zenetudomány nagy alakja, a Zeneakadémia professzora. A tervezőről azóta Benkhard-házként ismert lakóház – számomra megmagyarázhatatlan módon – az ezredfordulótól műemléki védelem alatt áll.

(A sorozat jövő héten folytatódik.)

 

Fecske Gábor László

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!