- (H)arctér
Varga Judit: az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt a válság idején
Varga Judit megdöbbentőnek nevezte azokat a támadásokat, amelyekkel Magyarországnak a rendkívüli intézkedések bevezetése miatt szembe kellett néznie. Az igazságügyi miniszter…
- (H)arctér
Koronavírus után a legfontosabb dolog a fejlesztés
Nagy István a Pulyka-Java Baromfifeldolgozó Kft.-nél tett üzemlátogatása után beszélt arról, hogy a rendkívüli helyzetben a baromfiágazatnál az állatjóléti programokban…
- (H)arctér
Egyszerűbb és gyorsabb lesz az örökbefogadás hatósági folyamata
Fülöp Attila helyi nevelőszülőknél tett családlátogatáson hangsúlyozta, ebben a kérdésben a „kristálytiszta és megkérdőjelezhetetlen” kiindulópont a gyermek érdeke, méghozzá azé…
- (H)arctér
Szijjártó: 800 ezer euró felett is lehessen támogatást adni munkahelyteremtő- és megtartó beruházásokhoz
Szijjártó Péter az EU külkereskedelemmel és külgazdasággal foglalkozó minisztereinek értekezlete után elmondta: az ülésen szóba került a koronavírus-járvány utáni új…
- (H)arctér
Már lehet jelentkezni a napközis Erzsébet-táborokba
A közlemény szerint az első tábori turnus június 29-én indul, júniusban és júliusban a tavalyihoz képest kétszer annyian, százezren táborozhatnak…
- (H)arctér
Közel 140 milliárd forintos kedvezményes hitelprogram indul magyar kisvállalkozásoknak
A pénzügyminiszter kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő…
- (H)arctér
Koronavírus: három fővel emelkedett a fertőzöttek száma
A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 550-re nőtt. 2324-en már meggyógyultak.…
- (H)arctér
Potápi: Nemcsak a gyásszal, a jövőbe tekintéssel is törődni kell
Potápi Árpád János a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen hozzátette: a 20. század vesztes évszázad volt a…
- (H)arctér
Átadták a Trianoni Emlékparkot Sopronban
Zambó Péter úgy fogalmazott, száz éve „Magyarország fájának ágait levágták, lombkoronájának kétharmadát lecsonkolták”. – A személyes tragédiák és a társadalmi…
- (H)arctér
Az Európai Unió Bírósága Magyarországnak adott igazat az Európai Bizottság döntésével szemben
Felidézte: az Európai Bizottság korábban arra kötelezte Magyarországot, hogy a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása és az élelmiszerlánc-felügyeleti díj sávosan progresszív…