Szijjártó: 800 ezer euró felett is lehessen támogatást adni munkahelyteremtő- és megtartó beruházásokhoz

Az Európai Uniónak meg kellene engednie, hogy a tagállamok saját költségvetésükből 800 ezer eurónál több támogatást is adhassanak munkahely-teremtő és -megtartó beruházásokhoz – mondta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalára kedden feltöltött videójában.

Szijjártó Péter az EU külkereskedelemmel és külgazdasággal foglalkozó minisztereinek értekezlete után elmondta: az ülésen szóba került a koronavírus-járvány utáni új világgazdasági helyzet. Mint mondta, biztos, hogy új világgazdasági verseny indul meg, amelyben újak lesznek a szereplők közötti erőviszonyok és a szabályok is.

– Ebben az új világgazdasági versenyben csak akkor lehetünk sikeresek európai szinten, hogyha támogatjuk azokat a vállalatokat, amelyek beruházásokat hajtanak végre a kapacitásaik bővítése, illetve a technológiai fejlettségük javítása érdekében

– jelentette ki a miniszter. Hozzátette: „ha az Európai Unió elhibázza, és nem támogatja ezeket a vállalatokat, akkor egész Európa versenyhátrányba tud kerülni, és az elveszett munkahelyeket nem lehet pótolni”.

Emlékeztetett, az EU vállalatonként legfeljebb 800 ezer eurós támogatást enged a munkahelyteremtés vagy a technológiai modernizáció érdekében végrehajtott beruházásokhoz. Hozzátette: Magyarország ezt kihasználja, az itt működő vállalatok beruházásait a kormány 50 százalékban támogatja – 800 ezer euróig – így 806 magyar vállalat számára biztosít a 377 milliárd forintnyi beruházásukhoz körülbelül 170 milliárd forintnyi támogatást, és ezzel több mint 143 ezer munkahely megmentése válik lehetővé.

Szijjártó Péter jelezte, a 800 ezer eurós limit emeléséről másfél hónapja kezdeményeztek tárgyalást az Európai Bizottsággal, amely egyelőre nem reagált. – Ezt elképesztő hibának tartom. Békeidőben is elfogadhatatlan, hogy ilyen kérelemre másfél hónap alatt nem tudnak választ adni, de különösen elfogadhatatlan ez akkor, amikor a világjárvány miatt gazdasági veszélyhelyzet van – mondta. Úgy vélte, az, hogy a bizottság másfél hónap alatt nem reagált, mutatja, hogy „miért vált sok esetben jelentéktelenné az európai koordináció a tagállamok között” az elmúlt hónapokban. Jelezte: amint a javaslat „zöld lámpát kap”, indul a magyar támogatási rendszer.

Szijjártó Péter elmondta: az ülésen tárgyaltak arról is, milyen kiszolgáltatott volt Európa a világjárvány idején, a védekezéshez szükséges eszközök döntő többségét külső forrásból kellett beszereznie az országoknak. A miniszter szerint nem lehet “pusztán piacgazdasági kérdés”, hogy ezeket a – többek között maszkok, lélegeztetőgépek, védőruhák előállítására vonatkozó – kapacitásokat az EU létrehozza. Mint mondta, ez stratégiai kérdés, ez szükséges ahhoz, hogy Európa ne legyen ennyire kiszolgáltatott a járvány esetleges második hullámában, vagy egy új járvány megjelenésekor.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy tárgyaltak a szabadkereskedelmi megállapodásokról, és szorgalmazták, hogy az EU gyorsítsa fel a szabadkereskedelmi tárgyalásokat az EU és partnerei között. Hozzátette: a magyar vállalatok nemzetközileg versenyképesek, ezért minél szabadabb a nemzetközi kereskedelem, az annál jobb a magyar vállalatoknak. Szijjártó Péter jelezte: a koronavírus-világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, és Magyarország nemcsak az egészségügyi, hanem a gazdasági védekezésben is jól teljesített.

MTI

(Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Iratkozzon fel hírlevelünkre