- (H)arctér
Átadták a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát
Az átadóünnepségen Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester azt mondta: több évtizedes igény, sok éves tervezés és egy másfél éven át…
- (H)arctér
Ötödik alkalommal indult a jótékonysági félmaraton Kárpátalján
A segélyszervezet 1353-as mezét viselő futók Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó vezetésével vágtak neki a hagyományos jótékonysági futóversenynek a település…
- Kultúra
Megnyílt a Kokas Ignác hagyatékát bemutató Felcsúti Képtár
Az átadóünnepségen Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta: „a modern művészet feladata, hogy az alkotást látva,…
- (H)arctér
A kormány célja a Kárpát-medencei oktatási tér megteremtése
Sölch Gellért hozzátette: a Határtalanul! program keretében 2010 óta 300 ezer diák látogatott határ menti területekre. Valamennyi magyarországi iskola számára…
- Vélemény
Új Bábel épül köröttünk, de a teremtésnek van gyógyító ereje
Új Bábelt élünk A magyar művelődéstörténet sohasem szűkölködött olyan szellemi óriásokban, akik valahogy minden gondolkodónál korábban érzékeltek olyan világjelenségeket, amelyek…
- Szabadidő
Szombaton lép fel Bryan Adams a Hősök terén
A Wellhello kizárólag erre a másfél órás fellépésre extra zenészekkel egészül ki, emellett a színpadtechnika a szokásosnál is látványosabb elemeket…
- (H)arctér
Szijjártó: az embercsempészet ellen a migráció megelőzésével lehet küzdeni
Felszólalásában leszögezte: a csempészek és a terroristák húznak hasznot abból, hogy Európa ösztönzi a migrációt. Előbbiek dollármilliókat keresnek, utóbbiak pedig…
- Kultúra
Sorsfordító idők bátor alakítója – életműkiállítás nyílt Für Lajos tiszteletére
A kiállítást Dr. Biró Friderika, a hat éve elhunyt politikus özvegye tervezte, Móricz Péter és Bebes Árpád muzeológusok rendezték. A…
- Szabadidő
Zenés időjárásjelentés, légtüneménytan – 2019. szeptember 26.
Szvorák Katalin – Kodály Zoltán: Esti dal Erdő mellett estvéledtem, Subám fejem alá tettem. Összetettem két kezemet, Úgy kértem jó…
- Szabadidő
A 14 áttelepített keskenyszájú orrszarvúból csak három maradt életben
A 14 áttelepített keskenyszájú orrszarvúból csak három maradt életben. Az állatok sómérgezésben múltak ki, mivel a Kenyai Vadvédelmi Szolgálat (KWS)…