- Szabadidő
Megkezdődött a NASA első, kizárólag női űrsétája
A mostani űrsétával az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA deklarált célja a nemek közti egyenlőség elősegítése. Koch egy októberi sajtótájékoztatóján…
- Kultúra
10 éve hunyt el Dargay Attila rajzfilmrendező
1927. június 20-án született Mezőnyéken. 1945-től a Képzőművészeti Főiskolán tanult, de 1948-ban „osztályidegenként” kitették az intézményből. 1951-ben a Nemzeti Színházhoz…
- (H)arctér
Szakértő: pár szavazaton múlhat a Brexit-megállapodás szombati elfogadása
Hozzátette: 320 szavazat kellene a megállapodás elfogadásához, amelyhez a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak szüksége külső erők támogatására. A konzervatívokat támogató…
- Szabadidő
Észak-Koreában tavaly 20 ezer ember halhatott meg tuberkulózisban
A tbc-s megbetegedések száma tavaly 131 ezer volt a világtól elzárkózó, diktatórikus vezetésű szegény országban. A betegség tekintetében a 100…
- (H)arctér
Általános sztrájk kezdődött Katalóniában
„A szabadságjogokért” címmel meghirdetett akció a kora reggeli órákban nem okozott látható problémákat és fennakadásokat a spanyol sajtó helyszíni beszámolói…
- (H)arctér
Az USA európai termékeket sújtó büntetővámokat vezetett be péntektől
Az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala közölte, hogy az intézkedés közép-európai idő szerint 6 órakor lépett hatályba. Bruno Le Maire…
- (H)arctér
Tízezer Kárpát-medencei diák kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség programjaiba
A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Gloria Victis 1956-os emlékünnepség és ifjúsági találkozón Budapesten október 21-23-án háromezer Kárpát-medencei egyetemista…
- Szabadidő
A katolikus egyház beleszólást kér a Notre-Dame felújításba és újjáépítésbe
Az újjáépítés során a katedrálison tervezett változtatásokhoz az egyház beleegyezését kellene kérni – szögezte le Benoit de Sinety, a párizsi…
- Kultúra
Megújult a PIM állandó Petőfi-kiállítása
„A kiállítást az elmúlt nyolc évben több mint félmillióan látták, termeiben mintegy négyezer múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak. A szabadság és a…
- Kultúra
Megnyílt az Attila örökösei – a hunoktól az Árpád-házig című kiállítás
Bienert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója köszöntőjében elmondta: a hunok, avarok és a magyarok történetéről szóló kiállítás a Magyarságkutató…