- (H)arctér
UEFA-kongresszus – Csányi Sándor az UEFA alelnöke is lett
A hírt az újraválasztott elnök, Aleksander Ceferin jelentette be az új végrehajtó bizottság első ülésén. Csányit csütörtök délelőtt az UEFA…
- (H)arctér
A visegrádi országok és Németország csúcstalálkozó Pozsonyban
A migráció külső okainak felszámolásán alapuló program több évre szól, részletei, valamint az arra előirányzott források mértékét néhány héten belül…
- (H)arctér
Juncker és May a tárgyalások folytatásáról állapodott meg Brüsszelben
A tárgyalást követően kiadott közös közleményben arról számoltak be, hogy a két fél tárgyalódelegációi tovább fognak egyeztetni, hogy olyan megoldást…
- (H)arctér
Az olasz miniszterelnök-helyettes találkozott sárgamellényesek vezetőivel
„A legutóbbi beavatkozások újabb és elfogadhatatlan provokációt jelentenek” – olvasható a külügyi közleményben. Párizs és Róma között nagyon feszült a…
- Szabadidő
Polkorrekt abszurditások
Mottó: A „B” szókincs olyan szavakból áll, amelyeket szándékosan politikai célokra szerkesztettek, azaz olyan szavakból, amelyeknek nemcsak hogy minden esetben…
- (H)arctér
Szijjártó: Magyarország kész folytatni az Iszlám Állam elleni küzdelmet
Szijjártó Péter az Iszlám Állam elleni globális koalíció külügyminiszteri ülésén felszólalva emlékeztetett arra, hogy Magyarország három fronton is segíti a…
- (H)arctér
Le Pen előre hozott választásokat javasolt Macronnak a találkozójukon
A köztársasági elnök a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen több mint két hónapja tiltakozó sárgamellényes tüntetések okozta válság megoldásáról valamennyi…
- Vélemény
Vasárnap kezdődik a Házasság hete
Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széleskörű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség…
- (H)arctér
- (H)arctér
Az Amnesty International vezetési kultúráját bírálja egy vizsgálati jelentés
A világ legnagyobb emberi jogi csoportja maga adott megbízást az általa Washingtonban kiadott jelentés elkészítésére, annak nyomán, hogy tavaly két…