- (H)arctér
Megszökött két ember egy karanténhotelből, a repülőtéren fogták el őket
A pár egy olyan szállodából oldott kereket, ahol a Dél-Afrikából érkezett, koronavírusra pozitívan tesztelt embereket helyezik el, akiknél egyébként a…
- Kultúra
A cserkészmozgalom és a katolikus közösség olyan fundamentális erő, melynek megőrzése nemzeti érdek
A politikus elmondta, hogy a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség meghívására vett részt a magyar közösség pandémia utáni első cserkészbálján 350…
- Kultúra
Online olvasható Semjén Zsolt verseskötete
A 80-as évek elején, a hidegkúti egyházközséghez tartozó fiatal közösségben születtek Semjén Zsolt versei, melyeket barátai nyomtatásban is megjelentettek. A…
- (H)arctér
Romániai kormányalakítás – Lezárultak a koalíciós tárgyalások
A nagykoalícióra készülő pártok vasárnap bejelentették, hogy közös kormányfőjelölttel és elfogadott kormányprogrammal mennek hétfőn az államfő által meghirdetett kormányalakítási egyeztetésre.…
- (H)arctér
Varsó szerint Minszk aktívan támogatja a migránsok határátlépési kísérleteit
A közlés szerint Czeremcha településnél migránsok újabb csoportja, nagyjából száz ember kísérelte meg az átkelést szombat éjjel Fehéroroszországból Lengyelországba, a…
- (H)arctér
Palesztin fegyveres több embert megsebesített Jeruzsálemben
A sebesültek közül egy harmincéves civil kórházba szállítás után meghalt. A palesztin merénylő a Siratófalhoz közeli, a Templomhegyre, arab nevén…
- (H)arctér
Medve támadt egy 70 éves vadászra, a sebesült férfi lelőtte a vadat
A férfi két lövést adott le egy nőstény medvére, amelyik két bocsával kóborolt a vidéken. A lövések a jelentés szerint…
- (H)arctér
Müller Cecília: mindenki vegye fel a harmadik oltást is!
Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között…
- (H)arctér
Reptéri baleset: biztonsági ellenőrzés közben elsült egy lőfegyver, többen megsérültek
Egy utas vizsgálat közben belenyúlt a táskájába, megmarkolta a nála lévő lőfegyvert, ami elsült. A reptéren ideiglenesen leállították a járatok…
- (H)arctér
Izrael örül, a Hamász bosszankodik London döntése miatt
A 13-as kereskedelmi TV jelentése szerint az Egyesült Királyság pénteki, a Hamász egészét terrorszervezetté nyilvánító és a szervezet támogatását betiltó…