A cserkészmozgalom és a katolikus közösség olyan fundamentális erő, melynek megőrzése nemzeti érdek

A cserkészmozgalom és a katolikus közösség olyan fundamentális erő az amerikai magyar közösség számára, melynek megőrzése nemzeti érdeket képvisel – jelentette ki az MTI-nek telefonon New Yorkból Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, miután részt vett az ottani magyar közösség cserkészbálján.

A politikus elmondta, hogy a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség meghívására vett részt a magyar közösség pandémia utáni első cserkészbálján 350 magyar részvételével, amelyen 34 elsőbálozó volt, ami az egyik legtöbb az utóbbi időkben. Jelen volt Lendvai-Lintner Imre, a Külföldi Magyar Cserkész Szövetségek vezetője is.

A beszédében elmondta, hogy milyen fontos szerepet játszott az elmúlt 100 évben a cserkész szövetség a magyarság életében.

„A cserkész szövetség volt az, amely segítette a magyarság megtartásában a fiatalokat és egy olyan közösséget teremtettek, amely ma is egyik összetartó ereje – nyilván az egyház mellett – a magyarságnak itt, a tengerentúlon is”

– fogalmazott a politikus.

Beszélt arról, milyen fontos, hogy tényleges valósággá vált az alaptörvényben rögzített felelősségvállalás a határon kívül élő magyarságért, mert ez hétköznapi, mindennapos cselekvést jelent, míg a korábbi alkotmányban csak teljesen szubjektív megfogalmazás szerepelt. Ezen kívül két olyan elvet hangsúlyozott, amely éppen az Alaptörvényből levezethetően fontos; az egyik, hogy mára a magyarság világnemzet lett, hiszen magyarok a bolygó minden sarkában megtalálhatók Ausztráliától, Észak- és Dél-Amerikán keresztül Nyugat-Európáig, a másik pedig, hogy minden magyar számít.

Éppen ezért fontosnak nevezte az olyan projekteket, amilyen például az egyetemi ösztöndíjak rendszere, amely jelenleg éppen 28 magyar származású amerikai és kanadai egyetemista számára biztosít lehetőséget a magyarországi tanulásra.

„Reményeink szerint ez a jövőben is segíti azokat, akik második, harmadik vagy negyedik generációs fiatalként szeretnék a gyökereiket keresni és megtartani”

– magyarázta Szili Katalin.

A miniszterelnöki megbízott a nap folyamán részt vesz a New York-i magyar Szent István katolikus közösség szentmiséjén. A politikus felidézte, hogy a közösség 2006-ban elvesztette a manhattani Szent István-templomot, ezért a misét a Szent József-templomban tartják, de a közösség működik és Csete Iván atya négy évtizede szolgálja a közösséget, akit ebből az alkalomból külön köszöntenek. Szili Katalin rámutatott arra, hogy a magyar katolikus közösség számára nagyon fontos a hit és az, hogy magyarul imádkozhassanak, mert ez is segíti őket magyarságuk megtartásában.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: MTI Fotó/Sóki Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre