Orbán Balázs: március közepén indulhat az új nemzeti konzultáció

Orbán Balázs azt mondta, hogy jelenleg a kérdések véglegesítésén dolgoznak, a konzultációt online és papír alapon is ki lehet majd tölteni.

Bizonyos, ezekhez a témakörökhöz kapcsoló törvénymódosítások már a tavaszi ülésszakon is születhetnek – tette hozzá.

Hangsúlyozta:

a kormány álláspontja határozott ezekben a kérdésekben, de szüksége van a társadalom támogatására


Hirdetés

ahhoz, hogy a meggyőződését képviselhesse hazai ellenzéki vagy nemzetközi szereplők, bírói fórumok, EU-s intézmények részéről érkező esetleges támadás esetén.

Mint mondta, az eddigi nemzeti konzultációk megerősítők voltak, szerinte a többség a következő konzultációban is egyet fog érteni a kormánnyal.

Az államtitkár Varga Judit igazságügyi miniszter jogszabály-módosítási tervezetével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy

a bírói ítéleteknek találkozniuk kell a társadalmi igazságosság elvárásával,

ezért olyan módosítást próbálnak a parlament elé terjeszteni, ami célorientáltabb, és nem engedi meg, hogy a győri gyermekgyilkossághoz hasonló eset történhessen.

A bírói függetlenséggel kapcsolatban Orbán Balázs azt mondta, hogy

a politikailag befolyásolt érzékenyítő tréningek alkalmasak a igazságszolgáltatással szembeni közbizalom aláásására,

mert azok miatt a bírák elfogultak bizonyos ügyekben. Ez elfogadhatatlan, azt pedig egyik állam sem engedheti meg magának, hogy megrendüljön a közbizalom – emelte ki.

Kitért arra is, hogy a migráció mellett

a klímaváltozás a legfontosabb probléma. A magyar kormány abban hisz, hogy konkrét célokra és intézkedésekre van szükség, mert csupán a „szép szavaktól” nem lesz változás

– hangsúlyozta az államtitkár.

Orbán Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a kormány büszke a nemzeti konzultációra, és minden jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata szövetségesének ajánlja, mert a konzultáció azt mutatja, hogy a kormány odafigyel a választópolgárok véleményére.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb