„Keresztben az üdvösség” – ez volt jelszava és meggyőződése

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend atyja Esztergomban született 1200 körül. Fiatal koráról szerény ismeretanyaggal rendelkezik a történetírás, Gyöngyösi Gergely, a pálosok rendtörténetének írója szerint 1200 körül, előkelő magyar családban látta meg a napvilágot. Életéről Tormay Cecile írt trilógiát, aki egyenesen a királyi családdal is rokonságba hozta.

Alapos nevelésben részesült, a Szent István által alapított káptalani iskolában kezdte tanulmányait. Életrajzírója szerény, hallgatag és komoly fiúnak jellemzi. Hosszú imák, sok böjt, elmélkedések érlelték hivatását. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete, leginkább akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban – olvasható róla Diós István szentek életét bemutató könyvében. Az iskolák befejeztével a papi hivatást választotta. „Mindennap mély áhítattal mutatta be a szentmisét, ami akkor ritka és szokatlan dolog volt. Olyan filozófiát tanított, amely nem az emberek, hanem Isten tetszését vívta ki” – írja róla P. Gyöngyösi Gergely.

Jövedelmének szétosztásával támogatta a szegényeket, idejének jelentős részét az olvasásnak, a tanulásnak és az írásnak szentelte. Számos könyvet is jegyzett, amelyeknek címe sajnos nem maradt fent, a tatárjárás vagy a későbbi századok által okozott pusztítások következményeiként.

Akkoriban számos remete élt az Esztergom környékén található pilisi erdőkben. Sokszor keresték fel a várost, hogy a maguk által készített termékeket eladva, azok árából gondoskodjanak szükségleteikről. Így találkozott velük az akkor kanonokként tevékenykedő Özséb is, és valószínűleg a velük való találkozások váltották ki benne a vágyat és a tervet, hogy ő is remetének álljon. Az országban bekövetkező tatárjárás csak még inkább megerősítette ebben a hitében.

Feladatának a lelki élet megújítását tekintette. Örömmel és tisztelettel nézte az akkor már Esztergomban is működő két kolduló rend, a domonkosok és a ferencesek munkáját, azonban nem csatlakozott hozzájuk. 1246-ban, négy évnyi kanonoki szolgálat után Szántó közelében a sziklás rengetegbe vonult. Első cselekedete, hogy hármas barlangja alatt, a forrás mellé tűzi le keresztjét. Utódja ma is ott áll, talán ugyanazon a helyen. In Cruce salus, „keresztben az üdvösség”: ez volt jelszava és meggyőződése. A szent kereszt tisztelete a későbbiekben is nagy hangsúlyt kap, hiszen „a szent kereszt testvéreinek” nevezik őket évszázadokon át a középkori oklevelekben is.

Egy alkalommal látomása volt, mely további életútjára is hatást gyakorolt. A látomást égi jelnek, figyelmeztetésnek tekintette, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket. Így 1250-ben Pilisszántó közelében, a szent kereszt megtalálásának emlékére kisebb templomot építettek, egy monostorral kiegészítve. A kolostoralapítás után a pécsi Szent Jakab-hegyi remetékhez látogat, szabályzatukat elkéri, és egyesíti a két monostort. Az egyesítés után az első elöljárónak választják. 1262-ben Rómába is ellátogat, hogy megszerezzék a Szentszék jóváhagyását és megerősítését. Ugyan megnyeri Aquinói Szent Tamás pártfogását és IV. Orbán pápa jóváhagyja a rendet, azt nem engedi meg nekik, hogy átvegyék Szent Ágoston rendi szabályait, mert túl szegénynek találja őket. Ideiglenesen Szécsi Pál veszprémi püspököt bízzák meg a rend szabályainak megszerkesztésével, és életkörülményeinek kivizsgálásával. A későbbi vizsgálatoknak sem lett pozitív kimenetele, melyek a rend további életére voltak hatással.

Özséb huszonnégy évet töltött a Pilisben, húsz éven át szervezte, szabályozta és vezette a rendet. 1270. január 20-án mégis úgy távozott e világból, hogy a rend nem nyert hivatalos elismerést. Az élete során tanúsított kitartó munkája évtizedekkel később meghozta eredményét. Ebben komoly szerepet játszott az is, hogy az Árpád-házi királyok támogatták a pálosok közösségét. Végül V. Kelemen 1308-ban megadta a pápai hozzájárulást, és ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre. A rend ezután Magyarországon, Ausztriában, Lengyelországban is több rendházat emelt.

A szerzetesek közösségét sem a török uralom alatt elszenvedett pusztítások, sem II. Józsefnek a rend feloszlatását elrendelő határozata, sem a kommunista diktatúra nem tudta eltörölni. A magyar pálos rend 1989-ben, a rendszerváltás után alakulhatott ujjá négy kolostorban: Budapesten, Pécsett, Márianosztrán és Petőfiszálláson. Napjainkban a közösségnek 73 rendházában több, mint 500 szerzetes él.

A Szent Özséb emlékévet megnyitó hétfői szentmisén Erdő Péter homíliájában hangsúlyozta: Boldog Özséb művének, lelkiségének eleven hordozója a pálos rend, amely többszöri megszakítás után ma ismét működik Magyarországon. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend megszervezőjének alakját a bíboros szerint három tulajdonság tette emlékezetessé: a tudomány szeretete, az áhítat és az irgalmasság – írja az MTI.

Forrás: Diós István: A szentek élete; MTI
Kiemelt képünk forrása: Magyar Kurír