A moszuli muszlimok szolidaritást vállalnak a keresztények mellett

Ismét egyházi dalok és himnuszok szólaltak meg a Moszul óvárosában lévő Mar Touma templom falai között. A Szent Tamásról elnevezett katedrálist az Iszlám Állam katonai bázisként használta, ahol kiképzéseket tartottak, illetve fegyverraktárként funkcionált. A borzalmas emlékek még mindig kísértik az egyelőre pár tucatnyi hazatérő keresztény közösségét. Emiatt csak kevesen mernek templomba járni, ezért Moszul város muszlim hitű fiataljai összefogtak és arra ösztönzik a többi muszlim polgárt, hogy a szolidaritás jegyeként járjanak el vasárnaponként a templomba és imádkozzanak együtt a keresztény testvéreikkel.

Azt szeretnénk hogy a keresztény barátainak mind hazatérjenek Moszulba. Tudatni akarjuk velük, hogy ismét biztonságban élhetnek – mondta az egyik fiatal moszuli aktivista.

A XIII. században épült templomot az iszlamisták kifosztották és megrongálták. Bander Aakidi moszuli fiatal férfi szerint eljött az idő, le kell dönteni a társadalmon belül keletkezett falakat. Aakidi szerint nem csak a keresztényekben van félelem, hanem a muszlimok többsége is rettegett a terroristáktól.

 Lelkiekben újra egyesülnünk kell, hogy a hátunk mögött hagyjuk az Iszlám Állam által elkövetett borzalmakat és újból bízni tudjunk egymásban – mondta a huszonkét éves aktivista.


Hirdetés

Joun Boutros, Kirkuk püspöke szerint egyelőre kilátástalan a keresztények sorsa Irakban, de az ilyen kezdeményezések ösztönözhetik Jézus követőinek a hazatérését.

Kassab Adonis

Forrás és kép: Linga.org

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb