Megérkezett Kongóba a magyar misszió

Megérkezett Kongó fővárosába az a magyar küldöttség, amelynek célja, hogy felmérje, milyen lehetőségei vannak a szükséget szenvedő helyi közösségek megsegítésének a Hungary Helps Programon keresztül. 

A delegáció tagja Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár, Hölvényi György, az Európai Néppárt EP-képviselője, Böjte Csaba ferences rendi, valamint Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes. 

A magyar misszió a hajnali órákban, közel huszonnégy órányi utazást követően érkezett meg a helyszínre – tudósított hivatalos Facebook-oldalán Azbej Tristan. Kongó a közép-afrikai humanitárius misszió első állomása. 

A látogatás fontos célja, hogy meglátogassák Hardi Richárd szemorvost, a katolikus Nyolc Boldogság Közösség tagját, aki csaknem két évtizede érkezett a dél-kongói Mbuji-Mayi településre, és kezdett szemorvosi ellátást biztosítani az ott élőknek. Hardi Richárd mára olyan rendszert épített ki, amelyben kollégáival évi több mint 10 ezer beteget gyógyítanak meg egy olyan vidéken, ahol semmilyen más szemorvosi ellátás nincs.


Hirdetés

A delegáció látogatásának célja, hogy átadják a kormány adományát a magyar orvosnak. Azbej Tristan kiemelte: Hardi Richárd hatalmas humanitárius szolgálatot végez, és a helyben való segítségnyújtással a migráció megelőzéséhez is hozzájárul.

A küldöttség Kongóból Kenyába utazik majd tovább.

Fotó: Facebook.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb