A zaklatások elkerülésére hidzsábot kezdtek hordani az európai nők

Hatalmas botrányt váltott ki Dr. Marcos Franz volt osztrák konzervatív politikus közösségi oldalon megosztott bejegyzése, miszerint

„Az európai nők elkezdték a hidzsábot hordani, hogy elkerüljék a muszlim férfi bevándorlók támadásait”.

A civil életben orvosként dolgozó Franz bejegyzésében kifejtette,

egyre több településen általános jelenség, hogy az osztrák asszonyok és lányok a muszlim bevándorlók bántalmazásaitól félve, fejkendőt hordanak. Ez a kényszerviselet szinte általános a zömében menekültek által lakott utcákban és negyedekben.


Hirdetés

Hasonló bántalmazások és fenyegetések érik Németországban azokat a keresztény diáklányokat, akik olyan iskolába járnak, ahol a muszlim bevándorlók gyerekei nagy létszámban, vagy többségben vannak – közölte a linga.org.

Tavaly márciusban futótűzként terjedt a hír a médiában, hogy egy frankfurti édesanya kénytelen volt kivenni a lányát az iskolájából, mert a muszlim osztálytársai állandóan bántalmazták, a szőke haja és keresztény vallása miatt. A tanárok az atrocitás elkerülésének érdekében a hidzsáb viselését és a származásának eltitkolását tanácsolták a német diáklánynak.

Svédországban sem jobb a helyzet. A keresztény világ híreivel foglalkozó linga.org arab nyelvű híroldal szerint a svéd városokban – főleg Malmöben és Stockholmban – a munkába és az iskolába járó nők és lányok táskájában megtalálható a muszlim fejkendő. Ha olyan városrészen vagy utcán keresztül vezet az út, ahol főként bevándorlók laknak, akkor gyorsan felveszik a hidzsábot. A skandináv országban a 2015-ös menekülthullám után megsokszorozódott a nők ellen elkövetett nemi erőszak.

A linga.org cikke szerint a biztonság romlása és a nők ellen elkövetett bántalmazások azon európai országokban nőttek meg, akik az elmúlt években bevándorlást támogató politikát folytattak. Akik nyíltan nemet mondtak a főként muszlim országokból érkező bevándorlásra – mint például Magyarország és a több visegrádi ország – azok nem szenvednek hasonló problémáktól.

Kassab Adonis

kép: Linga.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb