Harmota – az iraki falu, amely két évezrede őrzi keresztény hitét

Van egy kis falu Irakban, ami szigetszerűen őrzi a keresztény hitet a legnehezebb időkben is. Családjai idén is – mint minden évben – méltó módon készülnek karácsony ünnepére, miközben példát adnak a békés egymás mellett élésből. Riportunk Harmotából, a leghűségesebb iraki településről. 

Észak-Irakban, a Kurdisztáni Régióban, az iráni határ felé haladva mindössze egy kis útjelző tábla mutatja egy kicsiny település nevét: Harmota. Közigazgatási szempontból a közvetlenül mellette található Koysinjaq kisvároshoz tartozik, a különbség „csak” annyi, hogy ezt a kis települést keresztények lakják. 122 család lakik itt – nem egészen 1000 fő a falu lélekszáma – akik hosszú évszázadok óta őrzik hitüket. A kurd mellett jópáran beszélik még az arám nyelv speciális dialektusát, a Koy Sanjaq Surat-ot mely nagyon közeli rokonságban áll a Jézus által is beszélt arám nyelvvel.

Dnha Toma Yousif atya, a közösség káld katolikus vezetője a település történetéről szólva elmondja, az a II. századra vezethető vissza, az eredeti nevét nem ismerik. Az iszlám megjelenése majd terjedése során őket is elérte a hódítás, ekkor kerültek választás elé: vagy behódolnak, vagy pedig megölik őket. A közösségnek menekülnie kellett, mert senki nem akart áttérni az iszlám hitre, így sokakat – akik nem tudtak időben elmenekülni – megöltek közülük. Innen ered település jelenlegi neve; Harmota azaz „Mártírok Földje”. Lakóit 720 óta káld katolikusokként tartják számon, végleges helye a XIX. században rögzült. Azóta változatlan helyen és nagyságrendileg azonos lélekszámban élnek a kis település lakói. A Szűz Mária templom 1868-ban épült meg, azóta csak kisebb felújítások történtek rajta. 

Az évszázadok során számos alkalommal kellett szembenézniük fenyegetésekkel, de az elmondható, hogy a kurd lakossággal teljesen békés az egymás mellett élés. A kurdok mindig is befogadóak voltak, így nem csoda, hogy a mai Irak területén élő keresztények szinte mindannyian a Kurdisztáni Régió területén élnek. A legtöbbjük Erbil keresztény negyedében, Ainkawában lakik, a szigetszerű Harmota település léte így nagyon is különlegesnek mondható.

Imaalkalmat minden nap tartanak, a vasárnapi mise természetes és szerdánként fiatalok gyűlnek össze a templomban ifjúsági alkalomra. Két évvel ezelőttig még hitoktatás is volt, de sajnos hitoktató híján ez az alkalom megszűnt. Kicsit elfelejtettek itt bennünket – mondja Toma atya és valóban: bár az ISIS támadásai nem érintették Harmotát, de a 2014 óta tartó válság komoly mértékben érinti a közösséget. A nemzetközi szervezetek támogatásai leginkább Erbilben landolnak, ez a kis közösség kikerült a látókörből. A Kurdisztáni Régió forrásait az Iszlám Állam elleni háború emésztette fel, a szomszéd városban, Koysinjaq-ban pedig nem igazán akad munka.

A templom állapota az elmúlt évtizedekben jelentősen leromlott, felújításra szorul. Nemrég a közvetlen szomszédságába pár Iránból indított ballisztikus rakéta csapódott be és a robbanások megrongálták a templom szerkezetét. Ennek ellenére nem panaszkodnak. Noha a nehézségek szemmel láthatók, az erre utaló kérdéseimre csak nehezen válaszolnak.

Itt születtem és itt is temetnek majd el – mondja a közösség legidősebb lakója, a 92 esztendős Hanna Sleman Mate, aki két idős fiával fogad otthonában. 2002 óta él özvegyen, idős kora ellenére a mai napig dolgozik a földeken, amennyire ereje engedi. A családból mindenki földműves és senki nem mulasztja el a vasárnapi misét. Aktív tagjai a közösségnek. Mesél arról, amikor Szaddám Huszein katonái 1974-ben megtámadták a falut. Ők maguk idejében el tudtak menekülni, de sajnos öt ember életét vesztette. A szétszéledt közösség tagjai csak egy hónap elteltével térhettek vissza. Harmotát feldúlva találták, de az élet ezután újraindult a faluban. 

Épp látogatásom napján készült el az idei karácsonyfával és kis Betlehemmel Azad Francy Karim, aki három lányával fogad. Felesége még tanít a helyi általános iskolában, de a család fő bevételi forrása a mezőgazdaság. Sajnos a tanári fizetések – mint Kurdisztán számtalan részén – akadoznak, sokszor csak egy részét kapják meg az illetményüknek, volt olyan időszak, amikor hónapokig semmi sem érkezett. Az 1974-es támadást Azad gyerekként élte meg, és arra emlékszik, hogy közel egy hónapig Erbilben húzták meg magukat rokonaiknál. 

A napot Harmota temetőjében fejezzük be. A sírok hasonlóak a muszlim temetőkben találhatókhoz azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy ezeken keresztek vannak. Elgondolkozom azon, hogy ez a közösség már akkor két évszázada létezett, amikor I. Konstantin 325-ben összehívta a nikaiai zsinatot. Dacolva üldöztetéssel, népírtással a hitüket megőrizték – több alkalommal történt látogatásaim alkalmával pedig meggyőződhettem arról, hogy ez a hit igenis egy élő hit. Most ismét egy igen nehéz korszakát éli a gyülekezet: a máig ható gazdasági válság miatt a családok csak korlátozottan tudják támogatni a templomot, a felújításra egyelőre nem is gondolhatnak, pedig az iráni támadás – ha nem is a közösség ellen irányult – komoly károkat okozott az amúgy is felújításra szoruló épületben. Elkelne a segítség – és ahogy az elmúlt két évezredet látom, nem is menne veszendőbe. 

Szöveg és fényképek: Fehér Bertalan