A Szentföldön ismét megrongálták a szalézi rendház temetőjét

Vandálok törtek be a Jeruzsálemtől nyugatra található Bét Dzsemal szalézi rendházhoz tartozó temetőbe október 17-én éjjel, majd megsemmisítettek sok sírt és összetörtek több keresztet. A rongálók személyazonossága jelen pillanatban még nem ismert – közölte a Szaléziak.hu 

Nem ez az első alkalom, hogy rongálás történt ebben a temetőben, 2016-ban is egy hasonló esetről számoltak be, egy évvel ezelőtt pedig a templomot gyalázták meg. Ezekért a bűncselekményekért senkit sem állítottak bíróság elé, és a katolikus vezetők azon tűnődnek, hogy vajon ennek az új esetnek is ugyanaz lesz-e a sorsa.

„Sajnálattal elítéljük ezeket az utóbbi években többször is megismétlődő bűncselekményeket, amit az állami hatóságoktól is elvárnánk, de sajnos nem látunk semmilyen erőfeszítést ennek a veszélyes jelenségnek a leküzdésére” – szól a katolikus vezetőknek az illetékes izraeli szervekhez intézett fellebbezése. 


Hirdetés

„Tegyenek valamit, hogy az agresszorok elnyerjék méltó büntetésüket és neveljék rá az embereket, hogy ne kövessenek el hasonló bűncselekményeket! Kérjük a Mindenhatót, hogy az ilyen események többé ne történjenek meg, és reméljük, hogy minden nép, különösen itt a Szentföldön, megtanul egymással szeretetben és kölcsönös tiszteletben élni, függetlenül a különbségektől” – írják a szaléziak.

Forrás és kép: Szaléziak.hu, www.lpj.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb