Kalefozás a Moszkván

A terület a 18. században bányaként működött, itt termelték ki azt az agyagot, amelyből a török alól felszabadult Buda újjáépítéshez szükséges téglákat égették ki a mai Széna téren álló hajdani téglavető üzemben. Az agyag kitermelése közben egy hatalmas gödör keletkezett a mai 4-es és 6-os villamos megállójának vonalában, amelyet gyakran elöntött a budai hegyekről lezúduló csapadékvíz. A keletkezett tavacska telente befagyott, amelyen rendszeresen rendeztek zenés korcsolyamulatságokat.

Az agyagbánya tulajdonosa egy ideig próbálkozott a víz kiszivattyúzásával, de végül átadta a kialakult bányató és a bányaterület kezelését a Budai Torna Egyletnek, amely keretein belül 1882-ben megalakult a Buda Korcsolyázó Egylet. Az egyre komolyabb sporttevékenységet folytató egyesület egy hegyvidéki stílusban épült toronydíszes székházat, öltözőket és tornacsarnokot is épített a tér Vármező felőli sarkához (a mai villamosalagút bejáratához). Az 1890-es évek elején a hazai polgárság körében is egyre kedveltebbé vált a tenisz, így az egyesület betemette a bányatavat, és teniszpályákat épített a helyére.

A 19. század végén a város a budai hegyek felé terjeszkedett, beépült az Olasz fasor (ma Szilágyi Erzsébet fasor) és a Zugligeti út, majd elindult a budai hegyekbe irányuló tömegturizmus is. Ekkor kezdődött a tér közlekedési csomóponttá való átalakulása, amely szépen lassan kiszorította a szabadidő és sport funkciót. Először a fasor térbe torkolló részére létesült egy villamosvégállomás, amely köré hurokvágány is épült a Zugliget és Hűvösvölgy felé tartó villamosvonalak gyors megfordítására.

A korábban gödörként vagy korcsolyapályaként emlegetett teret 1929-ben nevezték el Széll Kálmánról, aki 1899 és 1903 között volt az ország miniszterelnöke. Ettől kezdve a pesti népnyelv csak „Kalefnek” vagy „Széllkalefnek” becézte, és az idősebb korosztály még ma is gyakran így hivatkozik rá (a „Kalef” egyébként a Kálmán egyik becézési formája). Ez a becenév olyannyira népszerű volt, hogy a magyar szlengben még igét is alkottak belőle: „kalefozásnak” hívták a téren ücsörgést, beszélgetést, randevúzást.

Igazi nagyvárosi közlekedési térré az 1940 és 1943 közötti átalakítást követően vált, amikor kialakult a tér máig ismert szerkezete. Lebontották a Budai Torna Egylet épületeit, megszüntették teniszpályákat, és helyükre villamos- és buszvégállomást építettek. Ekkor épült meg a „Gomba” névre keresztelt épület, amely közepén egy üvegezett kupolával és díszkúttal ellátott, fűthető várócsarnok volt. Esténként a többi várócsarnokkal együtt a Gomba tetőszerkezete is neonfényben pompázott, igazi világvárosi hangulatot árasztva. De ekkor épült a főváros első vasbeton szerkezetű gyalogos felüljárója is, amely a Várfok utcát kötötte össze a tér közepével.

Két évvel az átadást követően, 1945. február 11-én este szörnyű vérfürdő helyszíne volt a Széll Kálmán tér. A várból kitörést megkísérlő SS, Wehrmacht, nyilas és sajnos nagyon sok, a vár védelmére rendelt székely és reguláris honvéd egységek szinte teljes személyi állománya elesett a tér másik oldalán (Olasz fasor és Margit körút) felállított szovjet nehézfegyverek pergőtüzétől. Egyes beszámolók szerint a kora este kezdődött kitörés (amire a szovjetek árulás következtében előre felkészültek) első pár órájában nappali világosság volt a nyomjelző lövedékek fényétől. Reggelre több ezer ember holtteste borította a Széll Kálmán teret és a környező utcákat.

A háborút követően gyorsan haladt a közlekedési infrastruktúra helyreállítása. Meghagyták a tér háború előtti szerkezetét, megépült a tér közepén álló randevú óra és a „Gombát” is helyreállították egyszerűbb formában. Miután vörösre váltott a politika színe, a teret 1951-ben Moszkva térre keresztelték, amellyel a budapestiek nem nagyon tudtak megbarátkozni. A korszak kultúrpolitikája változatos eszközökkel igyekezett a nevet elfogadtatni a városlakókkal, ennek egyik példája a Moszkva téri lányok című sláger, amelyet Toldy Mária énekelt.

1970-ben lebontották a tér emblematikus épületét, a „Gombát”, melynek helyére a metrókijáró épült. De a tér akkori tervezői továbbörökítették a „Gombát” modern formában. A busz- és villamosmegállókhoz, illetve a randevú óra mellé számos gombaformájú esőbeállót terveztek, amelyekben telefonfülkéket és büféket helyeztek el, tetőzetükre fényreklámokat raktak. A városi legenda szerint a pártvezetés kérése volt, hogy repülőgépről nézve a tér egy tengerpartra hajazzon: a metrókijáró fésűkagylót, a gomba formájú esőbeállók a napernyőket, a sárga villamosok a  homokot, a kék buszok a tengert jelképezik, míg a villamosvágányok kusza hálózata a rákok homokfurataira emlékeztetnek.

Az 1990-es évekre a Moszkva tér Budapest egyik legelhanyagoltabb terévé vált, amely a munkanélküliek „emberpiaca” lett. A Demszky Gábor vezette Budapest, több mint húsz éven keresztül semmit nem tett a tér állagának javítása érdekében, sőt a fiatalok körében tovább erősödött a Moszkva tér című (egyébként kiváló) film révén a tér szocialista nevének kultusza. 2011-ben Tarlós István főpolgármester kezdeményezésre a tér visszakapta eredeti nevét, és 2016-ban végre megkezdődött a terület teljes felújítása és helyreállítása.

Fecske Gábor László