Nem vallási szinten kell fellépni a politikai iszlám ellen

A szakértő kifejtette: alapvetően vallásként tekintünk az iszlámra, de az egy komplex civilizáció, saját politikai, hadászati, jogi rendszerrel, amely 1400 éve törekszik a kisebbségek elleni aktív, erőszakos fellépésre. Az iszlám kialakulásának kezdetétől olyan ideológiai üldöztetésben volt része a nem iszlámot követőknek, amely a mai napig is kihat. Hozzátette, ennek a tudatos politikai folyamatnak az eredménye, hogy a korábban keresztény Egyiptomban, a hindu Pakisztánban vagy a buddhista Afganisztánban az iszlám lett az uralkodó politikai elv, és a társadalmat is iszlamizálták.   

A kutató álláspontja szerin, ha az iszlám vallás direkt vagy indirekt módon kihat a nem muszlimok életére, akkor már politikai iszlámról lehet beszélni. Úgy vélte, az iszlám politikai elemei ellen ideológiai, jogi eszközökkel fel lehet lépni, de amíg úgy tekintünk ezekre az elemekre – például a mecsetalapításokra – mint a vallás kifejeződésére, addig ezek az iszlamizáció folyamatát fogják segíteni, ugyanis a mecset nem pusztán vallási központ, hanem a politikai ideológia gyülekezőhelye is lehet.

MTI – Fotó: pixabay


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb