Az amerikai kormány nem tekinti népirtásnak az örmények lemészárlását

Az amerikai külügyminisztérium azt követően tette közé állásfoglalását, hogy a minap a képviselőház és a szenátus is határozati javaslatot fogadott el, amely az örmények tömeges lemészárlását 1915 és 1917 között népirtásnak minősítette, amelyet az Oszmán Birodalom követett el.

Az amerikai kormányzat álláspontja ez ügyben nem változott – írta Ortagus. Hozzátette: ezt az álláspontot az elnök áprilisi állásfoglalása tükrözi.

Április 24-én, a világszerte megtartott Örmény Emlékezés Napján – amelyről minden éven megemlékeznek az Egyesült Államokban is –, Donald Trump amerikai elnök közleményben ismerte el, hogy 2015-től kezdődően több mint másfélmillió örményt deportáltak, meggyilkoltak vagy halálmenetbe küldtek az ottomán törökök.

Az elnök a 20. század egyik legborzalmasabb kegyetlenségének nevezte az örmények lemészárlását, de nem használta a „népirtás” kifejezést.


Hirdetés

Az Oszmán Birodalom utódja,

Törökország nem ismeri el a népirtást és mindig is tiltakozott az ellen, hogy az amerikai kormányzat ekként írja le a tragédiát.

Miután az amerikai szenátus a múlt héten egyhangúlag, egy héttel korábban pedig

a képviselőház 405:11 arányban megszavazta, hogy az örmények legyilkolása népirtás volt,

Törökország felháborodásának adott hangot. Jóllehet mindkét ház csupán nem törvényerejű határozati javaslatot fogadott el, és Donald Trump republikánus szövetségesei még ezek elfogadását is megpróbálták megakadályozni, a török külügyminisztériumba mégis berendelték David Satterfieldet, a Törökországban akkreditált amerikai nagykövetet, hogy kifejezzék Ankara tiltakozását.

MTI

Nyitókép: Az örmény népirtásnak a 2010-ben Mislata-ban (Valencia, Spanyolország) állított egyik első emlékhelye. A szobor képét Dzhivan Mzrzoyan, a szobor alkotója készítette – publicdomainpictures.net

***

Az örmények aránya az Oszmán Birodalomban. A mai Szíria és Törökország határán jól látható a Musza Dag, amelyről szól Franz Werfel A Musza Dag negyven napja c. regénye – http://pera-graner.blogspot.com/2015/04/100-eve-kezdodott-az-ormeny-nepirtas.html
Az örmény negyed az 1909-es adanai mészárlások után – Wikipedia
A mészárlás helyszíneinek és a kitoloncolási és pusztító központok térképe – Wikipedia

'Fel a tetejéhez' gomb