Kopt nő nyert pert az iszlám törvénykezéssel szemben Egyiptomban

Huda Nasrallah egyiptomi keresztény nő, nem mellesleg emberi jogi ügyvéd, három bíróval is szembenézett, miután fellebbezett az őt érintő öröklési határozat ellen.

Nasrallah bátyjai az örökölt vagyon teljes, elosztott részét megkapták, míg ő csupán a rá eső rész felét.

Az öröklési törvények az iszlám törvényein alapulnak, amely szerint a nők kevesebb joggal rendelkeznek, mint a férfiak. Mindemellett az ország törvényeinek alapját is az iszlám határozza meg.

Nasrallah annak jogán fellebbezett a döntés ellen, hogy ő kopt keresztény, a kopt törvények pedig az örökség egyenlő elosztását mondják ki.


Hirdetés

Az AP News Agency-nek nyilatkozva így fogalmazott:

„Ez nem igazán az örökségről szól, apám nem hagyott ránk milliónyi egyiptomi fontot. Arra viszont van jogom, hogy a bátyáimmal egyenlő bánásmódért szólaljak fel.”

A testvérek támogatták húguk ügyét.

Az iszlám országokban, mint amilyen Egyiptom is, a bizonyos személyekre vonatkozó, az ő állapotukból fakadó, a nagy átlagtól eltérő törvények nem újkeletűek. A keresztény egyházaknak korlátozottan ugyan, de van némi fennhatósága a keresztények feletti jogalkotásban. Ebbe a kategóriába tartoznak többek közt az öröklési kérdések, de az esküvők is.

 

Fotó: Pixabay

 

'Fel a tetejéhez' gomb