Megszegett ígéretek már az első nap – megkezdte működését az új Fővárosi Közgyűlés

Nézzük hát sorban, hogy mit ígért és mi valósult meg, cselekedett-e Karácsony vagy csak a szöveg volt nagy.

  1. Ígérte, hogy az első közgyűlés első napirendi pontja az „Ezaminimum program” végrehajtása lesz. Első helyett végül a 7. napirendi pontként, de valóban tárgyalta a Közgyűlés a programot. Minimum jelzésértékű, hogy az elektronikus kereshetőséget és átláthatóságot meghirdető rendelet és előterjesztés szkennelt, elektronikusan kereshetetlen formában került ki a budapest.hu honlapra.
  2. Második programként a zöldprogramot ígérte Karácsony Gergely. Ennek része a klímavészhelyzet kihirdetése. Végül a klímavészhelyzetet nem „kihirdették”, hanem visszakozva csak „megállapították a fennállását”, bármit is jelentsen ez konkrétan. Annak a főpolgármesteri ígéretnek azonban már nem találni nyomát az előterjesztésben, hogy „az Önkormányzat vállalja, hogy nem hoz olyan döntéseket, melyek a klímavédelem szempontjából negatívak lennének”. A „nem hoz olyan döntéseket” ellenzéki politikusi ígéret „az éghajlatváltozás elleni fellépés szempontjainak elsőbbséget biztosítva dönt” megválasztott főpolgármesteri valósággá változott.
  3. A zöldprogram részeként az első ülésen létrehozzák a főkertészi pozíciót, a város természeti örökségét és zöldfelületeit védő szakembert fognak kinevezni már az első napon – ígérte október 12-én a Karácsony mint főpolgármester-jelölt. November 5-én főkertészi pozíciónak már se híre, se hamva.
  4. Következő programként Karácsony Gergely a választások előtt a Városháza Park kinyitása érdekében tervpályázat kiírását ígérte az első ülésre. Bárhogy is kutakodunk, tervpályázatról egy szó sincs a napirendi javaslatok között, arról azonban korábban már beszámolt a főpolgármester, hogy első munkanapján 50-en kértek tőle parkolási engedélyt a parkba.
  5. Karácsony már az első nap ingyenessé teszi a budapesti tömegközlekedést az álláskeresők számára – hirdette fennhangon. Hogy a költségvetési forráshiánytól való félelem vagy az álláskereső hajléktalanok ingyen utazásának lehetősége miatt gondolta-e meg magát, arról nem nyilatkozott, tény azonban, hogy ez az ígéret is pusztába kiáltott szó maradt.
  6. Már az első nap megteszi az első lépést, hogy 6 évről 7 évre emeli az ingyenes tömegközlekedés életkori határát. Az ezzel kapcsolatos anomáliáról már korábbi cikkünkben írtunk. Hiába várt bárki is tetteket, az első ülés az ellenzéki politikusok zsíros pozícióinak elosztogatásával eltelt, a tömegközlekedés fizetős maradt.
  7. Szintén főpolgármesteri ígéret volt, hogy „Minden önkormányzati intézmény és cég élére nyilvános pályázaton választunk vezetőt”. Ezt az ígéretet már az első ülésen sikerült megszegni. Az egyik kiemelt fővárosi intézmény, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága élére pályázat nélkül Gyurcsány Ferenc egykori testőrét, Handl Tamás kinevezését terjesztette fel a főpolgármester.

Hát így kapták vissza első nap a budapestiek városukat a Fidesztől…

'Fel a tetejéhez' gomb