A pap, aki hajléktalanok közt éli napjait

Kardos Mihály kisgyermekkorától kezdve örömmel és gyakran járt szentmisékre. Bérmálásakor érezte Isten hívását. Szülei ugyan szomorúan vették tudomásul, hogy egyetlen gyermekük nem ad majd nekik unokákat, de mindenben támogatták. Édesapja rendszeresen gyűjtött neki verseket, amelyeket a prédikációkban fel tudott használni, édesanyja pedig imahátvédként kísérte végig az életét.

Lassan már húsz éve annak, hogy elvesztette bal lábát, és 13 évvel később jobb lábát is amputálni kellett, részben a cukorbetegsége miatt. Az idős férfi mégsem depressziós, sőt, mint mondja, sokkal inkább mókázik.

– Mázlis ember vagyok, mert amikor vágni kezdtek, nem felül kezdték, hanem alul – meséli a dokumentumfilmben.

El sem tudta képzelni, hogyan lehet élni lábak nélkül. És mégis, már négy éve így éli mindennapjait. Nagyon sok küzdelemmel járt az elején, újra kellett tanulnia felülni, beszállni az autóba, és még a mosdó használata is hatalmas kihívást jelentett.


Hirdetés

Mihály atya minden héten pénteken tart csoportfoglalkozásokat, „Vasárnapra készülünk” címen. Ezekre a foglalkozásokra sem olyan egyszerű eljutnia a mozgáskorlátozott papnak – de a jó emberek mindig megtalálják. Egy taxis segíti a közlekedését, így zökkenőmentesen tud kimozdulni a kórházból.

A körülötte élő hajléktalanok között nagyon sok szeretetet él meg. Az itt élők megosztják egymással a jobb falatokat, a kávét, a cigarettát, és segítik egymást – talán még erőteljesebben, mint az emberek odakint a nagyvilágban.

Az atya Böjte Csaba szavait idézte: „Mivel minden ember az Isten képmása, ezért egyik ember sem lehet selejt”. Megromlani lehet, hiszen a jó étel is megromolhat, de rossznak egyikünk sem születik.

Az Isten kezében – „Senki sem selejt!’” dokumentumfilmet az Ars Sacra Filmfesztivál keretein belül is vetítették a Tabán Art Moziban. Aki esetleg lemaradt a Nagy-Bozsoky József által rendezett rövid dokumentumfilmről, a Médiklikk oldalán is megnézheti.

A kiemelt képen: balra Kozma Imre, jobbra Kardos Mihály atya. Forrás: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Facebook-oldala

'Fel a tetejéhez' gomb