Udvarnoky László: Országunk vezetésének kereszténynek kell lennie!

A szerzetes plébános úgy látja, hogy a jelenlegi vezetést is körbeveszi a Szent István által kért égi oltalom. Enélkül már Magyarország nem létezne, és a jelenlegi kormányt is elsöpörnék a hazai vagy a nyugat-európai ellenerők. A pálos atya szerint Nyugat-Európa mélyrepülésben van, amelyet a nyugat-európai vezetők önmaguktól meg sem akarnak állítani. Hogy észhez térjenek, valamiféle tragédiára lenne szükség.

A nemzeti ünnep és a szent király fiára hagyományozott intelmeinek ma is érvényes üzenetét így foglalta össze Udvarnoky László: „Ma is Isten szerint kell élnünk”. A világ – a szerzetes szavai szerint – az édenkerti bűnbeesés gőgös állapotában van, amikor az ember úgy véli, ő a világ ura. 

– Ennek a gondolatnak a kinövése a napjainkban működő szélsőséges liberalizmus.

Sokan úgy gondolják, hogy függetlenek mindentől és mindenkitől, és emiatt bármikor bárkit felrúghatnak, eltüntethetnek. Ez a gőg mindenkiben ott van, csak az arányok különböznek


Hirdetés

– mutatott rá lényeglátóan Udvarnoky László.

Szent István fiához intézett Intelmeinek a mai ember számára szóló üzenetét úgy fogalmazta meg: – Isten nélkül valójában semmi nem megy, így

a Szent István-i gondolatot annyiban kell aktualizálni, hogy az ország vezetésének kereszténynek kell lennie. S ahhoz, hogy a dolog az Istennel együtt működjön, ahhoz kell az engedelmesség.

Ha engedelmes vagyok, akkor mindenképpen meghajlok Isten vagy az ő helyettese előtt. Ebben az értelemben az Úr a szülőket is megbízza a gyermekek felnevelésével, és az utódok engedelmességgel tartoznak nekik. E nélkül nincs közösség.

Szerinte Nyugat-Európa és Magyarország megmentéséhez szentekre van szükség, hogy minél többen azt mondják: teljes szívvel követem Jézus Krisztust, és nem érdekel a pogány környezetem akkor sem, ha kinevetnek vagy bármilyen módon bántanak. Hozzátette,

a boldoggá és szentté avatottjaink fénylő csillagok.

Udvarnoky atya a fiait egymás után elvesztő és így utód nélkül maradó Szent István király vallásos érzékenységét jellemezve kiemelte: – Amikor látszólag minden szétesett, akkor jött elő igazán Szent István hite, és így a megoldás: felajánlotta Szűz Máriának az országot.

A szerzetes rámutatott: éppen a Nagyboldogasszony oltalma a biztosíték arra, hogy Magyarország fennmaradt ezidáig, és bízhatunk benne, hogy a jövőben is így lesz. Azzal kapcsolatban, hogy a magyarok Európában is megvédhetik-e a kereszténységet, Udvarnoky László úgy felelt:

„Már most fáklya vagyunk a hanyatló Európában. Kétségbeesnünk nem szabad, mert igenis van esélyünk arra, hogy fennmaradjunk”.

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: MN; Montázs fotó forrása: MTVA/Róka László

'Fel a tetejéhez' gomb