Ma is van üzenete a nándorfehérvári diadalnak
Szilágyi Mihály, Hunyadi János és Kapisztrán Szent János olyan hősök, akiknek nevét minden kisiskolás is ismeri, és az alattuk harcoló katonák – magyarok és szerbek egyaránt – történelmi jelentőségű tettet vittek véghez a mai Belgrádban. 
A csata hátterében a frissen trónra lépett II. Mehmed állt, aki becsvágyó és ambiciózus szultánnak bizonyult. Határozott elképzelése volt egyeduralkodóként élni a Földön, és elég jó úton is járt. Az Oszmán Birodalom ugyanis már a 14. és 15. században félelmetes gyorsasággal terjeszkedett. II. Mehmed 1453-ban már Konstantinápolyt is elfoglalta, ezzel a lépéssel már komoly fenyegetést jelentett a keresztény Európa számára. Miután a török szultán egy sikeres szerbiai hadjáratot is maga mögött tudhatott, már bizonyos volt: a Magyar Királyság következik. Hiába volt a szomszédban a török sereg, a magyar főurakat jobban lefoglalta, hogy egymással kardoskodjanak.
A pápa hiába hirdetett keresztes háborút a török ellen, minduntalan kudarcba fulladtak a próbálkozásaik. De egyvalakinek mégis sikerült eredményt elérnie: Kapisztrán János olasz szerzetest Magyarországra küldték, aki 30 ezer fős irreguláris sereggel állt a várvédők oldalára.
A nándorfehérvári vár kapitánya, Szilágyi Mihály nem számíthatott anyagi támogatása a hazai nemességtől, így ő és Hunyadi János saját költségükön készültek fel a törökök támadására. A közelgő csatát már vesztes csatának könyvelték el a Vatikánban, de a magyarok és szerbek képesek voltak erre rácáfolni.
Szilágyi Mihály 7 ezer főnyi várőrséget toborzott, és Hunyadi János még 12 ezer emberrel egészítette ki a sereget. Ezek a számok jóval alulmúlták a török szultán seregét, amely ugyan nem érte el a jelentésekben leírt 150 ezer főt, de a 20-30 ezer főt biztosan – nem beszélve az ehhez csatlakozó irreguláris egységekről.
„Magyarország kulcsát” – ahogy akkor nevezték Nándorfehérvárt – 1456. július 4-én kezdték ostromolni a törökök. A várat 10 napig csak Szilágyi Mihály 7 ezer fős serege védte hősiesen, majd július 14-én csatlakozott a sereghez Hunyadi János serege is. A Száva túlpartján megjelent Kapisztrán János is katonáival, ekkor már járványok is sújtották a török sereget.
Július 21-én egy döntő rohammal indultak a várnak, és kis híján sikerrel is zárták a csatát, de ekkor lépett közbe Dugovics Titusz. A legenda szerint a hős saját életét feláldozva rántott magával a mélybe egy török harcost, megakadályozva a lófarkas zászló kitűzését. Lehetséges, hogy mindez csak mítosz, de Dugovics Titusz története a hősi önfeláldozás legismertebb példája lett a magyarok emlékezetében. 
Július 22-én reggelre Szilágyi Mihály és Hunyadi János csapatai visszaverték a támadókat, de II. Mehmed aznap még egy újabb rohamot tervezett. A végső, győztes összecsapást a véletlen idézte elő: néhány keresztes lovag nyilazni kezdte a török sereget, miután átkeltek a folyón. Kapisztrán nem akart összecsapást, de azzal, hogy maga is elindult a folyón, tévesen harcra hívta csapatait. Hunyadi János az őrizetlenül hagyott török állásokat sorra foglalta el. A magyar és szerb katonák együttes erővel július 22-én fényes győzelmet arattak, amelynek híre bejárta egész Európát.
De mi a jelentősége a nándorfehérvári győzelemnek ma? Mit üzennek nekünk a szerb és magyar hősök, akik közel hetven évre elriasztották a törököket, és nem csak Magyarországot, de az egész keresztény Európát megmentették? 
Erről kérdeztük Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt.
– 1456 azt jelentette, hogy a támadó török hadsereg elérte Európa középső- és azon belül Közép-Európának a déli részét. A kulcskérdés az volt, hogy el tudják-e foglalni Nándorfehérvárt – a mai Belgrádot – amivel meg is nyílik az út Bécs és Budapest, vagyis az akkori Buda vára felé. Az nándorfehérvári sereg, amely magyarokból, szerbekből és sok más délvidéki népből állt, képes volt megállítani és vereséget mérni a török hadseregre – mondta a biztonságpolitikai szakértő.
Hozzátette, hogy a török hadseregnek ez volt az első veresége, amelyet csak nehezített, hogy a hadsereg élén a szultán állt. A török hadsereg évtizedekig a csata után nem mert Magyarország irányába megindulni.
– Úgy tartották, hogy Hunyadi János fia, Mátyás egy olyan központi hatalmat hozott létre, amely képes a török hadsereg megállítására. A törökök mentek tovább, és elfoglalták a mai értelemben vett Szerbia és Bosznia-Hercegovina jelentős részét, de egészen az 1526-os Mohácsi csatáig ilyen jellegű támadás Magyarországgal szemben nem következett be – mondta Nógrádi György.
Arra kérdésünkre, hogy ma milyen jelentőséggel bír a nándorfehérvári diadal, azt válaszolta:
„Mai értelemben a csata azt jelentette, hogy a dél népei a magyarokkal képesek egy közös ellenséggel szemben összefogni, és a sokkal magasabb létszámú és jobban felszerelt török hadsereget megverni. A jugoszláv bomlás után Magyarország alapvető nemzeti érdeke az utódállamokkal való jó kapcsolat. Jugoszlávia helyett három szomszédos országot kaptunk: Szlovéniát, Horvátországot és Szerbiát. Nem véletlen, hogy nekünk az alapvető nemzeti célunk, hogy ezek a népek, ezek az országok – az úgynevezett Nyugat-Balkán – bekerüljenek a nemzetközi integrációba, az Európai Unióba és a NATO-ba.”
Nógrádi György szerint jelenleg a szerb dilemma, hogy mit akarnak jobban, Európai Uniós integrációt vagy Koszovó visszaszerzését, a NATO jelenleg a szerb politikában nem jön szóba.
– Nem véletlen, hogy Belgrádban – az egykori Nándorfehérváron – Hunyadi János szobrát egy magyar szobrász tervezte, mint ahogy az sem véletlen, hogy az ünnepségen a magyar államfő tart beszédet, ezzel is kifejezve a két nép közötti kapcsolatot a múltban, a jelenben és a jövőben – mutatott rá.
