Nógrádi György: A Netanjahu-kormány nagy valószínűséggel megbukik a következő választáson

A Hamász által elkövetett megdöbbentő és brutális, tavaly októberi terrortámadás után néhány héttel megfordult a világ közvéleménye, nagyon sokan fordultak szembe Izraellel, fejtette ki a Vasárnap.hu részére adott interjúban Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő.

Eddig jelenleg olyan 35-37 ezer palesztin halt meg Gázában, egyharmaduk gyerek. 75 ezer a sebesültek száma. A világ közvéleménye megfordult – mondta, s hozzátette: hogy Netanjahu és a mai izraeli vezetés semmiben nem egységes.

Nógrádi György arról is beszélt, hogy szerinte négy feltételnek kellene teljesülni a közel-keleti békéhez:

Egy: meg kell állapodni Jeruzsálemről, tárgyalás sincs. Meg kell állapodni a határokról, tárgyalás sincs. Meg kell állapodni a palesztinok visszatéréséről vagy kárpótlásáról, tárgyalás sincs. És meg kell állapodni a vízelosztásról, tárgyalás sincs

– fogalmazott.

A biztonságpolitikai szakértő felidézte, hogy a háború kezdetén Netanjahu azt mondta, két célja van: megsemmisíteni a Hamászt, és kiszabadítani a terroristák által elrabolt túszokat.

Veszélyben vannak a békepárti miniszterelnökök Európában? – Interjú Nógrádi Györggyel

Egyik sem sikerült – mutatott rá Nógrádi György, aki szerint

az izraeli politika nehéz helyzetben van, és ha választások lesznek, akkor a Netanjahu-féle kormány nagyon nagy valószínűséggel meg fog bukni.

Címlapkép: Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Forrás: Facebook/Nógrádi György

'Fel a tetejéhez' gomb