Végül is kik nyugszanak az úzvölgyi katonai temetőben?

A Nagy háború írásban és képekben (nagyhaboru.blog.hu) blog Műhely rovatában szerdán közzétett Egy első világháborús katonatemető hányattatott utóélete című 27 oldalas tanulmány szerzője, Magyarosi Sándor hadtörténész a nyilvánosságra hozott magyarországi és romániai forrásokat összevetve próbálta tisztázni, hogy kik nyugszanak az úzvölgyi katonai temetőben.

A romániai Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) a június 12-én közzétett összegzésében arra a következtetésre jutott, hogy a temetőben nyolc ismert és három ismeretlen román katona nyugszik, az összegzéshez csatolt dokumentumokban azonban csak hét román katona neve szerepelt.

Magyar katonai temető, jobbról betonkeresztek Úzvölgyében, Magyarország egykori keleti határánál az erdélyi Csíkszentmárton közelében 2019. április 29-én. –  MTI/Kátai Edit

A hadtörténész szerint a román dokumentumokban név szerint megnevezett hét katona közül kettő a román források szerint is a magyar hadseregben szolgált, és egyiküket a magyar hatóságok magyarként vették nyilvántartásba. Egy románként megjelölt katona pedig oroszként szerepel a nyilvánosan elérhető magyar forrásokban. A tanulmány szerzője a nyilvános forrásokban nem talált arra vonatkozó adatokat, hogy a fennmaradó négy, románnak tekintett katona mely ország hadseregében harcolt.

A hadtörténész szerint további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön: a magyar honvédségben szolgált, de a román hatóságok által románként nyilvántartásba vett katonák etnikuma. Jogi szempontból azonban a 2003/379-es román törvény értelmében akkor is magyar katonáknak kell tekinti őket – állampolgárságuk, és a hadsereg alapján, melynek a kötelékébe tartoztak -, ha biztosan lehetne tudni róluk, hogy román nemzetiségűek voltak.


Hirdetés

A tanulmány a temető nemzetközi jellegét vizsgálva kitér arra, hogy a román hatóságok az 1928-as összesítésben 955 katona nemzetiségét/állampolgárságát rögzítették, közülük 794-et ők is magyarként azonosítottak. A temetőben nyugvó magyar katonák tehát a román források szerint is 83 százalékát teszik ki az azonosított nemzetiségű katonáknak. A tanulmány egy a két világháború közötti román csendőrségi forrást idézve közli, hogy az Úzvölgyén eltemetett két olasz katona maradványait kihantolták, és más temetőben helyezték el.

A tanulmány végén a szerző felvetette, hogy az efféle helyzetek kezelésére modellként szolgálhat a nyugat-európai példa, ahol az egykori ütközetek helyszíneit a hadszíntérturizmus szempontjait figyelembe véve rendezték, és a megemlékezések ma már az egykori ellenfelek közti megbékélést szolgálják.

Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Darmanesti (Dormánfalva) polgármesteri hivatala ez év tavaszán részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre és ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak. A korábban magyar sírkertnek tekintett temetőt mindeddig Csíkszentmárton község gondozta. Az elnéptelenedett Úzvölgye település területét, melyen a temető is fekszik, mind Csíkszentmárton, mind Darmanesti a magáénak tekinti.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb