Igazságszolgáltatás Lech Kaczynski volt államfő balesetének ügyében

A még nem jogerős ítélet szerint Arabskira 10 hónapi, a kormányfői hivatal egy másik alkalmazottjára pedig 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki. Az ügyészség magasabb, másfél éves felfüggesztett börtönbüntetést kért Arabskira.

Az ügy további három vádlottját – a lengyel kormányfői hivatal és a moszkvai lengyel nagykövetség munkatársait – felmentették.

A lengyel elnök szerencsétlenül járt gépének roncsának elszállítására készülnek a rendkívüli helyzetek minisztériumának dolgozói 2010. április 14-én, négy nappal az után, hogy leszállás közben lezuhant a Lech Kaczynski államfőt szállító repülőgép a szmolenszki repülőtér közelében. A Tu-154-es fedélzetén az államfővel és a feleségével együtt 96 ember – köztük az állami szféra és a hadsereg több vezető személyisége – tartózkodott, és senki sem élte túl közülük a katasztrófát. (MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Az ítélet szerint


Hirdetés

Arabski nem teljesítette kötelességeit a katyni vérengzés 70. évfordulója kapcsán rendezett megemlékezésekre tartó elnöki járat szervezésében. Lehetővé tette a küldöttséget szállító Tu-154M típusú repülőgép használatát, miközben tudta, hogy a szmolenszki repülőtéren nincs az ilyen kategóriájú gép fogadásához alkalmas technikai berendezés.

A TU-154 roncsai a lengyel elnök szmolenszki balesete helyszínén

A pert 2014-ben a légikatasztrófa egyes áldozatainak hozzátartozói kezdeményezték, köztük Anna Walentynowicz, valamint Andrzej Przewoznik rokonai. Walentynowicz a Szolidaritás egyik legendás alapítója, Przewoznik a lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács titkára volt.

A per során tanúként a volt lengyel kormányfőt, az Európai Tanács elnökét, Donald Tuskot is kihallgatták.

Beata Szydlo lengyel miniszterelnök (b) és Jaroslaw Kaczynski volt lengyel miniszterelnök, a konzervatív Jog és Igazságosság pártja (PiS) elnöke, a repülőszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski volt államfő ikertestvére a szmolenszki légikatasztrófa hatodik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Krakkóban 2016. április 10-én. A Lech Kaczynski elnököt és feleségét, valamint 88 állami tisztségviselőt és 8 főnyi személyzetet szállító Tu-154 elnöki repülőgép 2010. április 10-én zuhant le a Szmolenszk melletti Szevernij katonai repülőtérnél. (MTI/EPA/Leszek Szymanski)

Tusk a bíróság előtt elmondta: pozitívan értékeli Arabski munkáját. Saját szerepét illetően azon az állásponton volt, hogy „politikai értelemben nem terheli felelősség” az államfői küldöttség útjának szervezéséért. Azt mondta: ő nem tudott arról, hogy a szmolenszki repülőtéren való landolás akármilyen kockázattal járna.

Tusk a katyni évfordulós ceremónián 2010. április 7-én vett részt Vlagyimir Putyin akkori orosz kormányfővel együtt, a Lech Kaczynski államfő vezette, magas rangú tisztségviselőkből álló küldöttség pedig három nappal később utazott.

2010 áprilisa óta többen azzal vádolták Tuskot, hogy Putyin nyomására lehetővé tette az akkori katyni megemlékezések kettéválasztását.

2014-ben a varsói kerületi ügyészség már megsemmisített egy, a 2010-es elnöki és kormányfői út szervezésére vonatkozó nyomozást, úgy értékelve, hogy az előkészületek során történtek ugyan szabálytalanságok, de ezek nem elegendőek a vádemeléshez.

Az áldozatok koporsói a Varsó Chopin repülőtéren, a háttérben a NATO SAC (magyar felségjelű) C–17-ese – MTI

A szmolenszki légikatasztrófát a repülőgépen tartózkodó 96 ember közül senki sem élte túl.

A tragédia körülményei máig tisztázatlanok, a műszaki okok vizsgálatát végző orosz és lengyel hatóságok 2011-ben egymástól eltérő részeredményekre jutottak, mindkét fél azonban lényegében emberi tévedésekre vezette vissza a történteket.

A jelenlegi lengyel kormány által létrehozott bizottság 2016-ban új vizsgálatot indított. A még le nem zárt eljárás során arra a következtetésre jutottak, hogy a gépen ismeretlen eredetű robbanás történt.

MTI

Résztvevők a szmolenszki légi katasztrófa hatodik évfordulója alkalmából tartott szentmisén a varsói Kastély téren 2016. április 10-én. (MTI/EPA/Jacek Turczyk)

'Fel a tetejéhez' gomb