Erdő Péter: Jézus bátorítja átható tekintetével az egész teremtett világot


Hirdetés

Ezen a napon az utolsó vacsorát idézik fel a katolikus templomokban. Krisztus dicsőítése után elhallgatnak a templomok csengői és harangjai, valamint az orgona is, és csak a nagyszombat esti, húsvéti szertartáson szólalnak meg újra. A szertartás egyik legfontosabb része a lábmosás, amellyel Jézus tettére emlékeznek, aki az utolsó vacsorán szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának lábát.

A szentmisén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek homíliájában azt mondta:


Hirdetés

Jézus van itt közöttünk ma este is, ő bátorítja átható tekintetével az egész teremtett világot.

Ő szól ma különösen is Egyházához. Vele találkozni életerő forrása. Az ő népéhez tartozni csodák kezdete.


Hirdetés

A bíboros emlékeztetett, a 44. zsoltár Izrael népének történetében veszi észre az isteni szövetség csodáját: „Minket minden időben teérted irtanak, és vágójuhok módjára tartanak”. Ennek a sorsnak a megújuló és még nagyobb mélységeket megjáró titkát látja meg Szent Pál az Egyház életében.


Hirdetés

Társadalmi jelentéktelenség vagy megvetettség, ellenséges indulatokat szító rágalmak és belső, emberi hibák, bűnök.

Erdő Péter hozzátette: saját mulasztásaink és hanyagságaink, a gyakran szinte korszakokat megpecsételő kollektív hűtlenség hullámai: mindez nem vehet erőt az újszövetség népén. Krisztus áldozata árán ugyanis szövetségesünk mindörökre a mindenható és irgalmas Isten. Ezért adjunk hálát nagycsütörtökön, ezért maradjunk a szentségi Jézus mellett virrasztva is. Ha vele szenvedünk, vele fel is támadunk, ha hozzá tartozunk, vele győzni fogunk.

A világnak semmilyen nehézsége nem lehet erősebb bennünk élő kegyelménél és szereteténél

– fogalmazott Erdő Péter.

A nagycsütörtöki szentmise végén mindent eltávolítanak az oltárról, jelképezve ezzel Krisztus ruháitól való megfosztását, az oltáriszentséget pedig a pap egy külön erre a célra kialakított kápolnába viszi. Innentől kezdve húsvétig, a feltámadás ünnepéig az egyház nem mutat be szentmisét.

'Fel a tetejéhez' gomb