Íme, a szent keresztfa!
Nagypénteken szokás keresztutat járni. Hagyományos módon Jézus halálának órájában, délután három órakor teszik ezt meg. Ebben az imádságban az evangéliumok leírását gazdagítják a hagyomány egyes elemei, amelyek mélyen érzékeltetik velünk Jézus szenvedésének fájdalmas, az emberiségért vállalt mozzanatait.
Nagypénteken nincsen szentmise. Régen „csonka miseként” említették az ezen a napon bemutatott szertartást,
ám a liturgia áldozati részének hiánya miatt miséről nem helyes beszélni.
Egy zene, pompa, hangszeres kísérettől mentes liturgia jelenik meg előttünk ezen a napon. A szertartás kezdetén a pap leborul az oltár lépcsőjénél, kifejezve a teljes átadottságot és az alázatot – hasonlóan a papszenteléshez.
A Passió meghallgatása révén eleven módon élhetjük át Jézus szenvedéstörténetét Szent János evangéliuma alapján. A hangsúly nem azon van, hogy szörnyülködjünk, hanem, hogy lélekben mi is csatlakozni tudjunk Jézushoz, neki ajánlva önmagunkat, kérve tőle a lelki újjászületés és feltámadás kegyelmét.
A nagypénteki egyetemes könyörgések ősi hagyományt őriznek. Ilyenkor
tíz hosszabb könyörgés alatt lényegében minden szándékért imádkozik az egyház:
hogy a nem hívők is higgyenek Istenben, a Krisztusban nem hívők is higgyenek Krisztusban. Fohászok hangzanak el az országok vezetőiért, a pápáért, a püspökökért, a zsidókért, a betegekért. A bevezető rész felhívja a figyelmet az imádságra, amelyet kis csend követ, hogy ki-ki hozzátehesse egyéni szándékait, végül a pap összefoglalja ezeket a kimondott és nem kimondott könyörgéseket Isten elé terjesztve azokat.
A kereszthódolat liturgikus cselekménye elsőre talán meglepőnek tűnhet sokak számára, hiszen
maga a kereszt a rómaiak egy brutális kivégzőeszköze volt.
Ettől alapesetben el kellene inkább borzadnunk, nem pedig kitenni a templomainkban, vagy a nyakunkban hordani. Ám mivel Jézus ezen szenvedett, ezáltal megszentelte azt. Így már új jelentőséget hordoz Jézus keresztje. Ezért említi azt úgy a liturgia, hogy „szent kereszt fája”, „áldott keresztfa” vagy az „élet fája”.
A kereszt Jézus miatt lett fontos számunkra.
A kereszt előtti liturgikus leborulásunk azt fejezi ki, hogy bár mi nem lehettünk ott annál a nagy tettnél, amelyet Jézus a kereszten vállalt értünk, most mégis kifejezzük, hogy lélekben jelen vagyunk, ezért leborulunk előtte. Az ünnepélyes menetben behozott, korábban kendővel letakart keresztet, énekes imádság kíséretében, fokról-fokra leplezik le. A pap háromszor énekli:
„Íme, a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága”.
A leleplezett kereszt előtt Krisztus iránti hódolatát fejezi ki a papság és a hívek egyaránt.
A nagypénteki szertartás része a Miatyánk imádsága, és az áldozás az előző napról megőrzött oltáriszentségből. A szertartás visszafogott módon zárul. Ilyenkor szokták a templomokban kinyitni a szent sírokat, ezzel átélhetővé válik, hogy Jézus a sírban pihen. A hívek itt imádkozhatnak, amely egész nagyszombaton is folytatódik.
