85 éves a csimpánzok védelmezője
Valerie Jane Morris-Goodall néven született Londonban. Az állatok világa már kisgyermekként elvarázsolta. Kétévesen kötött örök barátságot az édesapjától kapott játékcsimpánzzal, Jubileevel. A játékot máig meg is őrizte. Négyévesen órákig a tyúkólban üldögélve várta, hogy a tyúkból előbújjon a tojás, tízévesen az állatokkal beszélő Dr. Doolittle-ről és Tarzanról szóló történeteket olvasva arról álmodott, hogy Afrikába megy és együtt él az állatokkal.
Szülei válása után édesanyja nem tudta fedezni egyetemi tanulmányainak költségeit, ezért titkárnőként egy dokumentumfilm-stúdióban helyezkedett el. Huszonkét éves volt, amikor egy barátnője meghívta kenyai farmjukra. Kenyában ismerkedett össze a régész-antropológus Louis Leakeyvel, akinek asszisztense és titkárnője lett. Az Olduvai-hasadékban szemtanúja volt a hárommillió éve élt hominida, az Australopithecus koponyája meglelésének.
Leakey az emberi evolúció jobb megértésének egyik kulcsát a vadon élő csimpánzok tanulmányozásában látta, a feladattal kitartó, türelmes és találékony titkárnőjét bízta meg. Jane örömmel mondott igent, de csak anyai felügyelettel utazhatott el a tanganyikai, a mai tanzániai Gombe Nemzeti Parkba, mert a brit hatóságok nem engedélyezték, hogy a fiatal nő egyedül éljen a vadonban.
1960. július 14-én lépett Gombe földjére, kitartóan kereste a csimpánzok társaságát, akik kezdetben nem viszonozták érdeklődését, inkább kereket oldottak. Ezután távcsővel, a távolból figyelte az állatokat, akik végül hozzászoktak jelenlétéhez, egyre közelebb engedték magukhoz. 1960 őszén tanúja volt, amint az egyik csimpánz ágakat gallyazott le, hogy segítségükkel termeszeket halásszon ki egy termeszvárból. Ez volt egyik legfontosabb felfedezése, mert egészen addig a tudósok úgy gondolták, hogy az ember az egyetlen faj, amely szerszámok készítésére és használatára képes, ő pedig saját szemével bizonyosodott meg az ellenkezőjéről.
Mostantól újra kell definiálnunk a szerszám és az ember fogalmát, vagy el kell fogadnunk a csimpánzokat emberként
– reagált Leakey a beszámolóra.
Másik jelentős megfigyelésével, mely szerint a csimpánzok vadásznak, a zsákmányul ejtett kisebb állatokat pedig megeszik, megcáfolta a csimpánzokat elsősorban növényevőknek tartó tézist. A fiatal kutatónő a tudományos konvenciókra fittyet hányva, az állatoknak nevet adva, a kívülről jött ember nyitottságával forradalmasította a főemlőskutatást. Megfigyelte, hogy az emberszabású majmoknak eltérő az egyéniségük, gondolataik, érzelmeik vannak, szoros családi kötelékben élnek, udvarolnak, árvákat fogadnak örökbe és háborúznak, azaz a korábban feltételezettnél jóval több hasonlóságot mutatnak az emberrel. Szürkeszakállú Dávid, Góliát és társaik életének mindennapjait könyveiből ismerhetik meg az állatrajongók.
1965-ben mentora, Leakey jóvoltából egyetemi tanulmányok nélkül doktorálhatott etológiából Cambridge-ben. 1967-től 2003-ig a Gombei Természetkutató Intézet igazgatója volt. 1977-ben megalakította a Jane Goodall Természetkutató Intézetet, 1986-ban pedig a Csimpánzokat Védő és Gondozó Bizottságot. A környezetvédelembe a jövő nemzedékeit is bevonva 1991-ben Tanzániában létrehozta a fiatalok környezettudatos nevelését célzó Rügyek és Gyökerek hálózatot, amelynek munkájában a világ 93 országában több mint 100 ezer gyermek vesz részt. Magyarország 2006-ban, a Rügyek és Gyökerek Egyesület megalakításával csatlakozott a hálózathoz, amely 2010 óta Jane Goodall Intézet néven folytatja tevékenységét.
Többször, legutóbb 2018 tavaszán járt Magyarországon és Pesthidegkúton felavatta a róla elnevezett tanösvényt. Számos könyve közül magyarul is olvasható Az ember árnyékában (1975), Ártatlan gyilkosok (1987), Amíg élek, remélek (2000), Az utolsó pillanat (2003) és A remény gyümölcsei (2006). Legújabb könyve, A remény magjai 2014-ben (magyarul 2015-ben) jelent meg, miután – plágiumgyanú miatt – a kézirat egyes részeit átdolgozták, a hivatkozásokat kiegészítették.
Jane Goodall számtalan díj és elismerés birtokosa, 2002 óta az ENSZ-békenagykövete, 2003-ban megkapta az Asztúria hercege díjat, 2004-ben a Brit Birodalom lovagja lett, így kijár neki a Dame megszólítás, 2006-ban megkapta a francia Becsületrendet. Munkásságáról számos filmet készítettek, kutatásai megkezdésének ötvenedik évfordulóját az Egyesült Államok 500 mozijában egyszerre vetített dokumentumfilmmel és a részvételével megtartott Jane Goodall Live! programmal ünnepelték. 2017-ben Jane címmel Brett Morgen készített dokumentumfilmet róla. A National Geographic archívumából előkerült több mint 100 órányi felvételből, valamint a Jane Goodall Intézet és a család által rendelkezésére bocsátott videók segítségével készült alkotást 34 filmes díjjal (köztük Primetime Emmyvel) jutalmazták. 2019-ben Jane Goodallt Nobel-békedíjra jelölték.
Forrás: MTI