A kormány 25 ezer dollár gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai keresztényeknek
- jelentette be Azbej Tristan Kenyából küldött videóüzenetében

Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön, a Hungary Helps kenyai missziójának harmadik napján a közösségi oldalára felöltött videójában.
Azbej Tristan azt mondta:
„a nigériai Benue Államban a makurdi katolikus egyházmegye területén keresztény belső menekültekre támadt egy szélsőséges terrorista csoport, olyan emberekre, akik már eleve az erőszak elől menekültek el”.
Hozzátette:
„Azóta kapjuk az egyre borzasztóbb híreket, megtudtuk azt, hogy több mint 200 embert mészároltak le kegyetlen brutalitással. Belső menekülttáborokban próbálták átvészelni a következő időszakot, templomokba húzódtak vissza, így sem kerülhették el azt a támadást, ami során válogatás nélkül gyermekeket, nőket, férfiakat bozótvágó késekkel, más fegyverekkel öltek meg”
– mondta az államtitkár.
Azbej Tristan közlése szerint a tragikus és nem egyedülálló eset kapcsán két fontos dolgunk van: egyrészt el kell ismernünk és el kell ismertetnünk a világgal, hogy a keresztényeket a világ számos országában üldözik.
Nigériában tavaly több mint 4000 keresztényt gyilkoltak meg, és ezt a tényt nagyon sok helyen nyugaton segélyszervezetek, nyugati kormányok tagadják.
„Véget kell vetni ennek a tagadásnak. Magyarország kormánya kiáll az üldözött keresztények mellett, és megköveteli azt, hogy a nemzetközi közösség a keresztény életeket és az emberi méltóságot is megvédje. A keresztény emberek megsegítésében is jó példával szeretnénk elöl járni”
– mondta.
Az államtitkár a jelenleg is zajló kenyai Hungary Helps-misszióról elmondta: Kenyával kapcsolatban – ahogy Afrikával kapcsolatban is – a kormány hozzáállása az, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt a migráción keresztül Európába hozni.
„Ezért látogatjuk most végig azokat a helyszíneket, ahol a Hungary Helps Programon keresztül az itt élő nélkülöző embereket támogatjuk, például a kenyai főváros nyomornegyedében keresztény missziók támogatásával nagyon nehéz helyzetben lévő emberek és gyermekek számára nyújtunk például oktatást, valamint a tiszta ivóvizet nyújtó létesítmények létesítését. Annak érdekében, hogy a kenyai emberek, akár a vidéki emberek is a saját hazájukban találják meg a jövőjüket, és ne pedig Európába vegyék az irányt” – közölte.
Hozzátette, hogy agrárfejlesztési programot is támogatnak, ezeknek a programoknak az eredménye sikeres.
„Nagyon nehéz sorsokat sikerült jobbá fordítani, életveszélyben levő emberek életét sikerült megóvni, és hozzájárultunk ahhoz, hogy a kenyai ifjúság a saját hazájában tervezi a jövőjét”
– fogalmazott az államtitkár.
Vezetőkép: Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal