Kórházat és lakóépületeket ért iráni rakétatámadás Izraelben


Hirdetés

Hatvanötre emelkedett a csütörtök reggeli iráni rakétatámadás sebesültjeinek száma Izraelben, hat ember sérülése súlyos – jelentette az izraeli mentőszolgálat.

A gyáva iráni diktátor védett bunkere mélyén ül, és Izrael kórházait és lakóépületeit lövi. Ezek a legsúlyosabb háborús bűncselekmények. Khameneit felelősségre fogják vonni bűneiért

– közölte Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter a támadás után.

„A miniszterelnökkel utasítottuk az izraeli hadsereget, hogy fokozza az iráni stratégiai és a teheráni kormányzati célpontok elleni támadások intenzitását annak érdekében, hogy megszüntessék az Iránból érkező fenyegetéseket és aláássák az ajatollahok rezsimjét”

– tette hozzá.


Hirdetés

Az iráni ballisztikus rakéták négy helyszínen okoztak károkat. Közvetlen találat érte a Szoroka kórházat Beer Sévában, az ország déli részén, a Negev sivatagban. Súlyos anyagi károk keletkeztek a Tel-Aviv melletti Ramat Ganban, egy jaffai idősotthonban és egy holoni lakónegyedben.

Teherán egyszerre legalább harminc rakétát indított Izrael ellen a reggeli támadásban. A súlyos sebesülések főként Holonban, egy régen épült lakónegyedben történtek, ahol a polgári védelem mentőegységei ajtóról ajtóra haladva vizsgálják át a sérült, romossá vált épületeket.

A Szoroka kórházban a sebészeti szárnyat érte a találat, melynek nyomán tűz ütött ki. A súlyos, mozgásképtelen betegek a földalatti vészkórtermekben fekszenek, az intézmény előre felkészült az esetleges támadásra.

Uriel Bosso egészségügyi miniszter a Szoroka kórház elleni rakétatalálatot terrorcselekménynek, „a határvonal átlépésének” minősítette.

A támadás az iráni rezsim háborús bűncselekménye, amelyet szándékosan követett el ártatlan civilek és az életmentésre elkötelezett orvosi csapatok ellen. Az Egészségügyi Minisztérium előre felkészült, és az azonnali intézkedéseknek köszönhetően elkerültünk a nagyon súlyos katasztrófát – tette hozzá.

Kapcsolódó:

Izrael rendszerváltást szeretne elérni Iránban!

Izrael több fegyvergyártó üzemre mért csapást Iránban

Orbán Viktor: A péntek hajnalban kitört iráni-izraeli háború hatásai Magyarországig érnek

Vezetőkép: Alkalmi óvóhelyként egy tel-avivi metróállomáson éjszakáznak izraeliek az iráni rakétatámadások alatt 2025. június 18-án. Az izraeli hadsereg június 13-án megtámadta az iráni nukleáris fejlesztések infrastruktúráját, katonai célpontokat és üzemanyagraktárakat, Irán pedig azóta ballisztikus rakétákkal és drónokkal lõtt izraeli célpontokat. Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb