Seraphine, a Hungary Helps Program kenyai támogatottja


Hirdetés

„Seraphine élete nagy részét a világ egyik legkilátástalanabb helyén, a kenyai főváros egyik nyomornegyedében töltötte. Ezeket az afrikai slumokat a reménytelenség, a teljes kiszolgáltatottság, a járványok és az erőszak határozza meg” – közölte Facebook-oldalán kedden Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke.

Hozzátette, hogy a Hungary Helps Program, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és kenyai partnerük támogatásának köszönhetően Seraphine – ötven másik társával – lehetőséget kapott arra, hogy „munkával és kitartással új életet építsen magának”.

„Ma már nem a nyomornegyedben él: vidékre költözött, ahol saját kezűleg épített magának egy szerény otthont, és a támogatást arra használta, hogy gazdálkodni kezdjen”

– írta.

„Seraphine egyike azoknak az afrikaiaknak, akik szorgalmuk és a kapott segítség révén saját hazájukban, nem pedig migránsként máshol teremtik meg a jövőjüket” – emelte ki.


Hirdetés

„Újra valakinek érzem magam. Isten áldja ezért a magyarokat!”

– mondta Seraphine, amikor találkozott az államtitkárral.

Vezetőkép: Azbej Tristan, kereszténydemokrata politikus és Seraphine, a Hungary Helps Program kenyai támogatottja. Forrás: Facebook/Azbej Tristan

Forrás:
kdnp.hu
'Fel a tetejéhez' gomb