Latorcai Csaba: A Tisza költségvetése mindenkinek ad egy kijózanító pofont (VIDEÓ)

Több mint hatvanezren csatlakoztak a KDNP gendertörvény elleni petíciójához – mondta Latorcai Csaba, a párt ügyvezető alelnöke a Vasárnap.hu-nak adott hétfői parlamenti interjújában. A politikus a szülők neveléshez való jogának védelméről, a keresztény értékek közmédiában való képviseletéről és a 2027-es költségvetésről is beszélt. Utóbbiról úgy fogalmazott: senki sem azt kapja, amit a Tisza a választások előtt ígért neki.
Több mint hatvanezren írták alá a petíciót
Már meghaladta a hatvanezret a KDNP gendertörvény elleni petíciójához csatlakozók száma – közölte Latorcai Csaba. A kereszténydemokrata politikus szerint a kezdeményezés célja a gyermekek védelme és annak biztosítása, hogy nevelésükért továbbra is a szülők viseljék az elsődleges felelősséget. Latorcai úgy fogalmazott: a Tisza Párt olyan szabályozást szavazott meg, amely lehetővé teszi, hogy genderaktivisták és az LMBTQ-lobbi tagjai megjelenjenek az iskolákban. Állítása szerint erre a törvény elfogadása óta már példa is volt. Ezért különösen fontosnak tartja, hogy a szülők ismerjék jogaikat, és tudják, hogyan akadályozhatják meg az akaratukkal ellentétes foglalkozásokon való részvételt. A KDNP ügyvezető alelnöke hangsúlyozta: közös fellépésre van szükség azoknak az értékeknek a megőrzéséért, amelyek biztosítják a szülők nevelésben betöltött elsődleges szerepét. Ezt szerinte nem vehetik át különböző civil szervezetek képviselői.
„Nyugat-Európában már látjuk ennek a káros következményeit” – jelentette ki, hozzátéve: ezek ismeretében Magyarországon meg kell védeni a gyermekeket. Mint mondta, az aláírásgyűjtés az ehhez szükséges összefogást szolgálja.
A szülők tájékoztatását és döntési jogát hangsúlyozza a KDNP
Az interjúban szóba került az Amnesty International Magyarország verőcei általános iskolai foglalkozása is, amelyről, mint arról beszámoltunk több szülő nem is tudott. Mint ismert, október 19-én számolt be arról lapunk, hogy az Amnesty International érzékenyítő szervezet foglalkozást tartott a verőcei általános iskolában. Ezt követően két nap múlva az iskola nyilatkozatban közölte, hogy a szervezettel nem kívánnak együttműködni a továbbiakban.
Latorcai Csaba ennek kapcsán arról beszélt, hogy korábban tilos volt az iskolákban a születési nemtől való eltérést, a születési nem megváltoztatását és a homoszexualitást propagálni. Állítása szerint a Tisza ezt a három tilalmat eltávolította a szabályozásból, így mindhárom lehetővé vált. A politikus hangsúlyozta: a szülők előzetes tájékoztatást kérhetnek az ilyen foglalkozásokról, és megtilthatják gyermekük részvételét. Elmondása szerint a KDNP a petíció mellett gyakorlati segítséget is nyújt ehhez: olyan formanyomtatványokat biztosít, amelyek kitöltésével a szülők előre jelezhetik, hogy gyermeküket nem engedik el ezekre a programokra.
Keresztény értékeket képviselő tagot szeretnének a közmédia testületébe
Az Országgyűlés művelődési bizottsága támogatta Koncz Attilát, a KDNP jelöltjét a Független Közmédia Testületbe. Koncz Attila televíziós szakember, a KDNP jelöltje tíz igen szavazat és egy tartózkodás mellett támogatást kapott.
A Független Közmédia Testületbe javasolt KDNP-s jelölt bizottsági támogatását Latorcai Csaba örömtelinek nevezte, ugyanakkor óvatosan értékelte annak jelentőségét. Mint mondta, másodszorra is olyan jelöltet sikerült előterjeszteniük, akivel szemben a bizottsági meghallgatáson sem szakmai, sem emberi kifogás nem merült fel. Hozzátette: a párt nyilvános pályázat útján választotta ki jelöltjeit. Felidézte, hogy korábbi jelöltjük, Martí Zoltán esetében sem találtak kivetnivalót, az Országgyűlés tiszás többsége később mégis elutasította. Latorcai szerint erre a döntésre nem adtak magyarázatot, ezért most is megvárják, milyen álláspontra helyezkedik a parlamenti többség. A politikus kiemelte: fontosnak tartják, hogy a testület munkájában olyan tag is részt vegyen, aki megfelelően képviseli a keresztény értékeket. Megfogalmazása szerint ezek nélkül közszolgálatiságról sem lehet beszélni.
„Mindenkinek ad egy pofont”
A benyújtott 2027-es költségvetésről Latorcai Csaba élesen fogalmazott. Magyar Péter miniszterelnök kijelentésére reagálva azt mondta: abban valóban igaza van a kormányfőnek, hogy a költségvetés mindenkinek ad valamit.
„Igen, mindenkinek ad egy pofont, minden társadalmi csoportnak egy kijózanító pofont” – jelentette ki.
A KDNP ügyvezető alelnöke szerint a választások előtt elhangzott ígéreteket és a Tisza választási programját érdemes összevetni a költségvetésben szereplő intézkedésekkel. Úgy látja, senki sem azt kapja, amit korábban ígértek neki, egyes társadalmi csoportoktól pedig még el is vesznek. Példaként az édesanyákat és a nyugdíjasokat említette. „Ez a Tisza 2027-es költségvetése” – összegezte véleményét.





