Rétvári Bence: A Tisza-kormány költségvetése alapján jövőre csupán feleakkora lesz a béremelkedés, mint idén (FRISSÍTVE/Pedagógusbérek)

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint nem csak a kormány által ígértnél, de az ideihez képest is csupán feleakkora lesz a bérek emelkedése a jövő évi költségvetésben.
Rétvári Bence a Facebook-oldalán közzétett videóban vasárnap azt mondta, a Tisza Párt két éven át azzal kampányolt, hogy a Fidesz rosszul kormányoz, ezért kisebbek a béremelések, de ha nyernek, sokkal nagyobb mértékben fognak nőni a bérek a gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban, a közlekedésben és az állami szféra minden területén.
Az első költségvetésben ennek pont a fordítottja látható, kevesebb béremelés lesz, és nem csak az általuk ígértnél kevesebb, de még az ideinél is
– mutatott rá posztjában a KDNP frakcióvezetője.
Kifejtette:
idén 9,2 százalékkal emelkednek átlagosan a bérek Magyarországon, a jövő évre a Tisza 5,6 százalékot, körülbelül a felét tervezi annak, ami idén megvalósult.
Eljött az igazság pillanata, a Tisza-kormány első költségvetéséből az látszódik, hogy szinten sem tudják tartani a béremelkedést.
FRISSÍTÉS – „Hidegzuhanyként érhette a pedagógusokat a jövő évi büdzsé”
A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
A KDNP frakcióvezetője szerint mindez „hidegzuhankényt” érhette a pedagógusokat. Felidézte: az elmúlt öt évben a Fidesz-KDNP kormányzása alatt évről-évre tíz, huszonegy vagy harminckét százalékos emelés történt a pedagógusbérekben. A jövő évi, „tiszás költségvetés” már nem ilyen arányú emelésekkel számol, hanem 5,5 százalékos növekedést ígér – közölte.
Azt mondta: a Tisza, amelyik azzal kampányolta végig az országot, hogy nagyobb béremelésekre van szükség, a pedagógusok esetében fele akkora béremelést biztosít, mint az elmúlt ötéves Fidesz-kormányzás idején a legkisebb emelés volt.
Ebből is látszik, hogy a Tisza mindenkit becsapott a kampányban, hazudott végig az embereknek
– értékelt Rétvári Bence.
Vezetőkép: Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona





