A KDNP petíciót indít Lannert Judit oktatási miniszter távozásáért (VIDEÓ)

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) petíciót indít Lannert Judit, a Tisza Párt oktatási és gyermekügyi miniszterének távozásáért – jelentette be Rétvári Bence, a párt frakcióvezetője és Juhász Hajnalka, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a KDNP pénteki online sajtótájékoztatóján. Az „Állj ki te is a tanárod mellett!” mottóval elindított aláírásgyűjtés a peticio.kdnp.hu oldalon támogatható.
Rétvári Bence, aki már csütörtökön is beszélt a miniszter távozásának indokoltságáról, az online a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a KDNP követeli Lannert Judit távozását. „Az elmúlt napokban nagyon sok nyilatkozata került nyilvánosságra miniszter asszonynak, ezekben megdöbbentő és a pedagógusokat rettenetes módon sértő megjegyzéseket tett” – mondta.
„Olyanokról beszél az oktatási miniszter, hogy a pedagógusok nem tudnak önállóan gondolkodni, nem innovatívak, hogy kirúgná az összes iskolaigazgatót, hogy a pedagógusok nem képzik magukat, hogy aránytalanul sok pedagógus van, sőt még azt a Gyurcsány Ferenctől ismert mondatot is hallhatjuk tőle, hogy el lehet innen menni, el lehet hagyni a pályát azoknak a pedagógusoknak, akik az ő elvárásainak nem felelnek meg”
– folytatta.
Hozzátette, hogy az iskolaigazgatókra is tett sértő megjegyzéseket Lannert. Rétvári arról is beszélt, hogy a miniszter – saját elmondása szerint – a kis létszámú iskolákat nemcsak a kis településeken, hanem a nagyobb településeken is bezárná.
„Miniszter asszony egyik mondata botrányosabb, mint a másik mondat. Ez nem fogadható el. Senki sem sértegetheti a tanárokat, legfőképp nem az oktatási miniszter” – mondta, s hozzátette:
„az oktatási miniszternek szolgálni kell a tanárokat, nem pedig becsmérelni, sértegetni, lenézni őket és gőgösen beszélni róluk.”
A KDNP frakcióvezetője kijelentette, Lannert Juditnak távoznia kell, „mert nem méltó arra, hogy oktatási miniszter legyen.”
Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője Eötvös József, az első oktatási miniszter egyik gondolatát idézte föl. Eötvös azt mondta, hogy a nemzet fejlődése az oktatáson múlik.
„Meggyőződésem és a KDNP-nek is meggyőződése, hogy az egészségügy mellett az oktatás az a terület, ahol a legnagyobb empátiát kell képviselni, ahol a legnagyobb empátiával kell eljárni” – mondta.
Úgy fogalmazott, elfogadhatatlannak tartják, hogy „a jelenlegi oktatási miniszter, Lannert Judit nem képviseli a pedagógusokat, hanem kritizálja őket.” Juhász Hajnalka szerint Lannert Judit többször is megalázó szavakkal illette a magyar pedagógusokat.
„Az különösen fájó, hogy ezt egy női miniszter követi el”
– jegyezte meg. Hozzáfűzte, hogy szerinte nem szabadna követni Magyar Péter miniszterelnök abuzáló kommunikációs stílusát.
A képviselő kifejtette, hogy „a pedagóguspálya megbecsülést érdemel”, és „Lannert Judit személye nem megemeli ennek a pályának a méltóságát, hanem megnehezíti a pedagógusok életét”, szerinte a pályaválasztás előtt álló fiatalok közül azok, akik a pedagógusi pályáról gondolkodnak, elbizonytalanodhatnak Lannert szavai hallatán.
„Ezért kérjük mindazokat, akik számára az oktatás, a pedagógusmunka, ez a csodálatos pálya igazán fontos, álljanak ki a pedagógusok mellett, és csatlakozzanak ahhoz a KDNP petíciójához, amelyben arra szólítjuk fel Lannert Juditot, hogy mondjon le, és távozzon az oktatási tárca éléről”
– mondta végezetül Juhász Hajnalka.
Vezetőkép: Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője és Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a párt 2026. szeptember 4-i online sajtótájékotatóján. Forrás: kdnp.hu





