Ungváry Zsolt: Megint rossz kormány jön…
Egy működő demokráciának alapfeltétele volna, hogy a társadalom jelentős részének legyen kialakult világképe, értékrendje, és a pártok és programok közül eszerint válasszon. Nálunk az inga túllengése (mint legutóbb, áprilisban) a polgárok fejében lévő totális zavarról árulkodik. Egy (látszólag) masszív konzervatív-nemzeti-szuverenista többség miként fordulhat át egy ciklus alatt liberális-globalista, bizonyos elemeiben már-már anarchista többségbe?
Ha Amerikában, Németországban vagy akár Nagy-Britanniában egy párt támogatottsága 3-4 százalékot elmozdul, az már-már földrengésszerű folyamatokat jelez. Nálunk két ciklus között nem ritka 20-30 százalékos eltérés. (Az pedig, hogy egy sosemvolt, frissen alakult, kéttucatnyi taggal bíró, definiálhatatlan programú szervezet 53 százalékot szerezzen, a bohózat kategóriája.) Akik efféle mozgalmakat támogatnak, ötletszerűen csapódnak ide-oda a politikai mezőben, nemcsak tíz-húsz, de gyakran egy-két évre sem gondolkodnak előre.
Joggal merülhet fel, miért okoskodunk és gondoljuk úgy itt, a jobboldalon, hogy igazunk van, de a helyzet mégis az, hogy a rendszerváltás óta valahányszor a nemzeti oldal veszített, mindig baj lett belőle. Kétségbeestünk, amikor Horn Gyula nyert, ráadásul – a baljós történelmi tapasztalatok okán – ez fokozódott, amikor összeálltak a magyarellenes, ideológiai-gazdasági bekötöttségében szélsőségesen kozmopolita SZDSZ-szel; és láss csodát, következett a Bokros-csomag, a nemzeti vagyon kiárusítása, a balos médiamonopólium, a maffialeszámolások, amikor tényleg szó szerint naponta robbant hol kézigránát, hol lőttek szitává valakit a nyílt utcán vagy egy vendéglőben. Pedig akár lehetett is volna valamiféle háromhatvanas kenyérbe csomagolt, a szociális igazságtalanságokat orvosló politika – de nem lett; tudtuk előre, hogy baj lesz, és nem csalódtunk.
A gyászhoz hasonló, váratlanul jött fájdalmas mellbevágásként éltük meg, amikor négy nagyszerű esztendő után Medgyessy (akiről pedig akkor még nem is tudtuk, hogy D-209-es ügynök) 2002-ben sajnos hál’istennek (ezt ő maga mondta így, máig megfejthetetlen, mire gondolt) nyert. Lehetett volna az elindított pozitív folyamatok kiteljesedése, egy épülő-szépülő-gazdagodó ország (amit ígértek), de nem lett, ahogy pontosan tudtuk már 2002 áprilisának végén, ellentétben azzal a sok derűlátóval, akik már akkor is abban lelték örömüket, hogy (a már akkor is) tendenciózusan démonizált Orbán Viktort leváltották. A jóléti rendszerváltás pár hónap után véget ért, az identitását bő ezeréves történelmére alapozott büszkeségéből nyerő magyarság megkapta, hogy „merjünk kicsik lenni”; a miniszterelnökünk Budapesten koccintott a román elnökkel Erdély elcsatolására, és a korrupció olyan méreteket öltött, hogy a kormányfő el is szólta magát: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”, mondta, majd az 5 százalékos kisebb koalíciós párt villámgyorsan meg is puccsoltatta Medgyessyt. Gyurcsány sikerét ezek után már némileg fásultan szemléltük (nagyjából hasonló téttel, mint amikor 1961-ben bejelentették, hogy Münnich Ferenc helyett Kádár János, vagy amikor 1965-ben kiderült, hogy Kádár helyett Kállai Gyula lesz a minisztertanács elnöke), de ő legalább el is ismerte (persze zárt körben, csak kiderült), hogy az egész tevékenységük, kampányuk merő hazugságon alapult.
Sajnos most ugyanez a helyzet. Vannak, akik azt hiszik, hogy a Tisza valami jobbat hoz. Nem fog. Tudjuk, hogy nem fog, ahogyan tudtuk Hornról, Medgyessyről, Gyurcsányról is. Magyarék nem is nagyon bajlódnak azzal, hogy elmozduljanak a nemzetegyesítés vagy a szakértelem irányába. Tevékenységüket szinte kizárólag a bosszú, az ellenfél megsemmisítése, a további árokásás, illetve az árkoknak a nemzeti-konzervatívokkal történő (egyelőre csak jelképes, Isten ne adja, hogy fizikai) betemetése jellemzi. Szóhasználatuk a legvérgőzösebb jakobinusokat, törvénykezésük a bolsevikokat idézi.
Persze, túl fogjuk őket élni, akármennyi százalékot is kaptak – Placid atya is túlélte az őt elpusztítani szándékozó Szovjetuniót, noha első pillantásra a Szovjetunió tűnt nagyobbnak és erősebbnek –, csak hát rámegy megint jó néhány évünk, ahogy egyszer már ráment négy a ’94-ben és kétszer négy a 2002-ben és 2006-ban rosszul voksolók vakságára…
Vezetőkép: egy állampolgár leadja a szavazatát a 2026-os országgyűlési választásokon. Fotó: MTI/Molnár Edvárd
