A város leghíresebb szülötte, Szent Márton püspökké szentelésének évfordulóját ünneplik Szombathelyen

Gazdag lelki és kulturális programmal várják az érdeklődőket július 4-én, szombaton a szombathelyi Szent Márton Plébániatemplomban és Látogatóközpontban, ahol a „Találkozások a Szent Márton úton” programsorozat részeként emlékeznek meg Szent Márton püspökké szentelésének ünnepéről.
A rendezvény 17 órakor a Szent Márton Városi Kórus hangversenyével kezdődik. Ezt követően 18 órától ünnepi szentmisét mutatnak be Szent Márton tiszteletére, amelyet körmenet és litánia követ a róla elnevezett téren.
Ezt követően dr. Medgyesy S. Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának oktatója mutatja be a Szent Mártonhoz kapcsolódó énekeket.
Az esti program a „Szent Márton esték” előadássorozat részeként folytatódik: dr. Kóta Péter, a Vas Vármegyei Levéltár igazgatóhelyettese tart előadást „A szombathelyi Szent Márton templom leltára és számadásai az 1550-es évekből” címmel.
Az est zárásaként Sommer Ildikó, a Szent Márton Intézet munkatársa mutatja be Somogyi Győző Szent Mártonról készült festménysorozatát, valamint megnyitja a szent püspök Vas vármegyei ábrázolásairól készült fotókiállítást.
A szervezők – a Szombathelyi Egyházmegye, a Szombathelyi Szent Márton Plébánia, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal és a Szent Márton Intézet – minden érdeklődőt szeretettel várnak a lelki elmélyülést, történeti ismeretterjesztést és művészeti élményt egyaránt kínáló rendezvényre.
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában, a mai Szombathelyen látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként.
A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Márton innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett.
Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Vezetőkép: Szent Márton hermája a szombathelyi székesegyházban. Forrás: Facebook/Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök





