Ciprus fizet a szíriai menekülteknek, ha hazatérnek országukba

Pénzjutalommal ösztönözné a ciprusi kormány az országban élő szíriai menekültcsaládok önkéntes hazatérését.
Nikolasz Joannidisz, a ciprusi belügyminiszter helyettese csütörtökön elmondta:
a hazájukba visszatérő felnőtt szíriaiaknak fejenként 2000 eurót, a gyerekek után pedig fejenként 1500-at fizet ezentúl a ciprusi állam.
Az új program szerint családonként egy felnőttnek lehetővé teszik, hogy egy speciális tartózkodási engedéllyel 2028 augusztusáig Cipruson maradjon dolgozni, és ezzel a bevétellel segítse családja visszatelepülését Szíriába. Ez hozzájárulna továbbá a ciprusi munkaerőhiány enyhítéséhez is bizonyos gazdasági szektorokban, például a turizmus terén.

Szíriában a helyzet jelentősen megváltozott 2024 decembere, Bassár el-Aszad volt elnök hatalmának megdöntése óta, és módosultak azok a feltételek is, amelyek alapján az Európai Unióban korábban sok szíriai nemzetközi védelemben részesült.
Vezetőkép: Illegális bevándorlók a ciprusi főváros, Nicosia melletti Kokkinotrimithia befogadótáborában 2021. november 9-én. Fotó: MTI/EPA/Katia Hrisztodulu






