Ungváry Zsolt: Churchill mosolya
Az én generációm még a szöveghez – beszédhez, íráshoz – van szokva. A véleményeket érvekkel, logikával, nagyobb összefüggések bemutatásával támasztja alá, a vitákat ezek ütköztetésével vívja.
Mára mindez jelentősen megváltozott, én úgy fogalmaznék: beszűkült; képekre, felvillanásokra, mémekre, gegekre, célzásokra, poénokra egyszerűsödött. Egy egész választási program, hárommillió szavazó lett felfűzve arra, hogy O1G. És ennyi elég is volt. A lényeget mindenki értette, a mögöttes tartalom bővebb kifejtésére nem nagyon hagyott módot, de úgy tűnik, nem is érdekelt senkit.
A mostani miniszterelnök előszeretettel operál ezekkel az apró jelekkel. Folyamatosan hírt ad minden rezzenéséről, de hosszú elemzések helyett sokszor csak egy-egy gesztussal vagy emojival. Így arra kényszerít minket is, akiknek ez kevés, hogy próbáljuk meg a saját nyelvünkre lefordítani.
Hétvégén például kirakott magáról egy fotót, amelyen egy balatoni vitorláson ül, napszemüvegben, lezserül hátra dőlve. Jobbját egy sárgadinnyén nyugtatja, baljában pedig egy ránézésre legalább nyolcvan dekás könyvet tart, aminek olvasásában még a legelején jár. Humoros lehet, mert mosolyog, de lehet, hogy a felvétel kedvéért teszi, akkor viszont nem egy spontán kilesett pillanat… A könyv borítóján a fej legalább akkora, mint Magyar Péter feje, talán még hangsúlyosabb is, így feltételezhetjük, hogy jelentősége van. Winston Churchillt ábrázolja, de aki esetleg nem ismerte föl a néhai brit miniszterelnököt, az is ki tudja olvasni a címlap feliratáról.
Ilyen könyvet az ember nyilvánvalóan nem visz magával egy vitorlásútra, életszerűtlen, hogy félrevonulva e kilónyi olvasmánnyal birkózzon, míg a – képen ugyan nem látszó, de feltételezhető – társaság többi tagja napozik, iszogat, beszélget vagy ki tudja… Sem tartalma, sem fizikai valója nem predesztinálja a Balaton közepére, tehát a szimbolikát kell felderíteni. Sokan reagáltak is már rá, kiemelve, hogy a Boris Johnson által írt monográfiáról van szó, és ennek mentén próbáltak mindenfélét belelátni, de szerintem ez tévút, mert Johnson neve gyakorlatilag nem is látszik, itt a hangsúly Churchillen van. (Érdekes lenne a sárgadinnye szimbolikáját is megmagyarázni, utalhat A tanúra – kicsit sárgább, de a miénk – és ezen keresztül a narancsra, vagyis a Fideszre, amit így egyetlen kézzel tart ellenőrzése alatt.)
Maradjunk tehát a huszadik század meghatározó brit politikusánál; vajon mire utalhat az ő szerepeltetése a propagandisztikus fotón? Kétségtelen, egy másik miniszterelnökről van szó, aki kétszer is betöltötte ezt a posztot; igaz, csak egyszer választották meg.
Churchill az angoloknak, a nyugatiaknak, a Szövetségesek második világháborús sikeréből kinövő mainstreamnek a szimbolikus alakja. Kezével formázott V betűje a győzelem szinonimájává vált. A számukra. Nekünk ez vereség.
Nem szokás felemlegetni, de Churchill nem választások útján lett kormányfő 1940-ben, hanem Chamberlain lemondása után választotta meg a parlament. Híres beszéde – amiben harcot hirdetett tengeren, földön és levegőben, vért és könnyeket ajánlott – előrevetítette az elkövetkezendő éveket. Erre soha nem kért és kapott felhatalmazást az Egyesült Királyság népétől. Magyart ugyan kétség kívül megválasztotta a többség, de hogy ő pontosan mit akar, annak ismertetésére nem sok szót pazarolt. Talán harcolni akar ő is földön, vízen, levegőben; köztársasági elnöki palotában és Kúrián, az erkélyről mutogatva és Facebook-bejegyzésekben? Netalán az ukrán fronton is?
A britek azért léptek be a világháborúba, mert Lengyelországot megtámadták. Érdekes, hogy akkor, 1939 szeptemberében csak a németeknek üzentek hadat, a Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében a lengyel határt kelet felől átlépő szovjet csapatok nem zavarták őket. Amikor pedig a háború – amit, ne feledjük, a lengyelek megszállása váltott ki – véget ért, már simán beleegyeztek nemcsak Lengyelország, de fél Európa szovjet megszállásába. Ezt nehéz lenne sikerként Churchill javára írni. Nekünk magyaroknak külön is fájdalmas, hogy egy apró fecnin löktek oda bennünket az oroszoknak, az etnikai elveknek megfelelő határkiigazításokat visszacsinálták, és még arról is megfeledkezett a jóöreg Winston, hogy Teleki Pálnak egy üres széket ígért a béketárgyalásokra heroikus, önfeláldozó gesztusa (öngyilkossága, amiért nem tudtunk nemet mondani a németeknek) miatt.
Churchill a Drezda – és más német városok civil lakossága – elleni terrorbombázások miatt szintén háborús bűnös volt, de a győzteseknek ilyesmivel nem kellett elszámolniuk.
Nem telt egy esztendő a fegyverletétel után, és Churchill fultoni beszédében már a vasfüggönyről és a totalitárius szovjet diktatúrának Európa nagy részére vetülő szörnyű árnyékáról beszélt, amivel tulajdonképpen saját politikájának kudarcát ismerte el. Ráadásul az ősi brit családból származó, a brit nagyhatalmi státusért küzdő Churchill végül is aktív részesésévé vált az USA megerősödésének, és megtapasztalhatta az egykori brit hegemónia helyébe lépő amerikait.
Kicsit leegyszerűsítve – ahogyan manapság kommunikálni szokás – a mosolygósan jachtozó, dinnyét uraló Magyar Péter által címlapra emelt Churchill egy alapvetően kudarcos, hosszú távon vereséget szenvedő politika képviselője, akinek viszont a sajtója, az imázsa remekül menedzselt.
Talán ez a Magyar Péter-i ars poetica is? Szőnyegbombázás, vér és veríték, az ellenségeink beengedése a falakon belülre – de mindez sikernek eladva?
Eddig működik…
Vezetőkép forrása: Facebook/Magyar Péter
