Megasztáros tehetség koncertezik a Katakombában – „Igyekszem minden helyzetben Istenhez fordulni”
Május 22-én debütál a Spotify-on az új dala, másnap pedig már a Katakomba színpadán áll. Kedl Olíva először nyilatkozik a Megasztár óta: a kulisszatitkok mellett a legmélyebb belső megéléseit is megosztotta lapunkkal.

Kedl Olívia a TV2 2025-ös Megasztár-évadának egyik emlékezetes versenyzőjeként vált ismertté. A fiatal énekesnő a műsor során a hangi adottságain túl az őszinteségével és a sebezhetőségével is nagy hatást gyakorolt a nézőkre. Többször beszélt arról, hogy hosszú ideig önbizalomhiánnyal és testképzavarral küzdött, ami a mindennapjait és a színpadi jelenlétét is megnehezítette. Nyilatkozataiban azt sem hallgatta el, hogy inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála, ami komoly életmódváltásra kényszerítette. A tehetségkutatóban való szereplés azonban akkora önbizalomlöketet adott neki, hogy május 23-án, szombaton már az első önálló koncertjére készül – nem máshol, mint a Katakomba klubban. Erről és a jövőbeli terveiről kérdeztük Kedl Olíviát, aki először nyilatkozik a Vasárnapnak.
A legtöbben a Megasztárból ismerhetnek, de kevesen tudják, milyen út vezetett odáig, hogy egyáltalán jelentkezz egy ilyen kaliberű műsorba. Mesélnél a kezdetekről?
Mióta az eszemet tudom, körülvesz a zene. Már az óvodában, az első nap leültettem a csoporttársaimat, felálltam egy vödörre, és adtam nekik egy koncertet. Miután befejeztem, közöltem velük, hogy most lehet tapsolni. Az általános iskola alsó tagozatában aztán beiratkoztam a zeneiskolába, és elkezdtem komolyabban foglalkozni a zenével. Körülbelül 15 éves lehettem, amikor a mostani énektanáromhoz, Magyar Hajnalhoz kerültem. Onnantól kezdve nem volt megállás: zeneművészeti gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat, majd elérkezett a pillanat, amikor döntöttem, és ki szerettem volna próbálni magam a televízió világában is.
Mindössze 21 éves voltál a műsor ideje alatt. Mennyire volt benned félelem vagy drukk, amikor először álltál fel a stúdió színpadára? Mi segített átlendülni a nehéz pillanatokon?
Az elmúlt években vokalistaként már többször volt lehetőségem több száz, olykor több ezer ember előtt színpadra állni, de ez volt az első olyan alkalom, amikor a reflektorfény kizárólag rám irányult. Bevallom őszintén, amikor legelőször léptem a mesterek elé, azt hittem, kiköpöm a szívemet, annyira vert. Tudtam, hogy a lámpaláz a hangomon is átüt, ezért imádkoztam, hogy az Úr csendesítse le a lelkemet és ezt a borzalmas izgalmat, ami bennem volt. Amint megszólalt a zene, olyan mély békesség szállt meg, mintha mi sem történt volna.
Lassan egy év távlatából visszatekintve: miben más a Megasztár előtti és a Megasztár utáni Kedl Olívia?
A műsor után sokkal jobban elkezdtem hinni magamban, és abban, hogy amit igazán szeretnék, azt képes vagyok véghezvinni. Sokkal magabiztosabbá tett maga a verseny, és persze a mesterem, Herceg Erika is.
Több helyen is nyíltan beszéltél a testképzavarról. Most hogy látod magad ezen a téren?
A céljaim között továbbra is szerepel, hogy alakítsak a külsőmön. Fontosnak tartom, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és magabiztosan állhassak ki a közönség elé. A végső célt még nem értem el, de jó úton haladok, és sokkal jobban odafigyelek az egészségemre, mint egy évvel ezelőtt. A tükör már nem az ellenségem, sokkal inkább a motivációm egyik forrása. Igyekszem elfogadni magam, és tudatosan változtatni az életem azon területein, amelyekre igenis van ráhatásom. Egy dologra viszont nagyon figyelek: a külsőm nem minden, nem ez határoz meg engem.
A testképzavar ma már szinte népbetegségnek számít, amin a reklámipar, a hollywoodi filmek és a közösségi média csak tovább rontanak. Mit üzennél azoknak az olvasóknak, akik hasonló problémákkal küzdenek?
Sajnos én korábban olyan voltam, aki csak siránkozott a külseje miatt, de nem tett ellene semmit, pedig a lehetőségeim megvoltak rá. A testképzavarnak nagyon sok fajtája létezik; van, ami csak rajtunk áll, és van, ami genetika, így nem szeretnék általánosítani. Ha valaki hasonló cipőben jár, mint én, annak azt üzenném: csak kezdje el. Változtasson, de ezt ne a közösségi média nyomására tegye, hanem a saját lelki és testi egészsége érdekében.
Az első önálló koncertedre készülsz, amihez ezúton is gratulálok! Miért éppen a Katakomba klubra esett a választásod?
Az egész este megszervezésében kulcsfontosságú szerepet játszik a sógornőm, Hanna, aki két kisgyermek mellett is teljes erőbedobással dolgozik a koncerten. Ő javasolta a Katakomba klubot, hiszen ez a hely már rengeteg pályakezdő keresztény zenészt látott vendégül. Mivel én is keresztény vagyok, és az utam elején járok, úgy gondoltuk, ez lesz számomra a tökéletes helyszín.

„Úgy szeretlek” – ez a koncerted mottója, és az egész este tematikája is erre épül. Mennyit oszthatsz meg a kulisszatitkokból, hogyan képzeljük el ezt az estét?
Szeretném megmutatni az embereknek, mit képviselek a zenémben, és mire számíthatnak tőlem a jövőben. Számomra annak, ha valaki azt mondja: „úgy szeretlek”, hatalmas ereje van. Pontosan ezt a tiszta erőt szeretném éreztetni a dalokon keresztül is. Az este elhangzó szerzemények a szeretet különféle megnyilvánulásai köré épülnek, de többet egyelőre nem szeretnék elárulni, maradjon meglepetés.
Természetesen, kell a varázs a színpadra. Úgy tudom, a koncerten felcsendül majd néhány Istent dicsőítő szerzemény is. Számodra mit jelent a keresztény hit?
Valóban elhangzik majd több keresztény dalt is, mert fontosnak tartom, hogy a hallgatóság tudja, ki él bennem, mi ad nekem alapot. Gyerekkorom óta jelen van az életemben a hit, ezen a téren sosem voltam egyedül. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna hullámvölgyek az életemben, de hát a hitélet már csak ilyen. Az utóbbi időben sokat erősödtem, és igyekszem minden élethelyzetben Istenhez fordulni.
A közösségi médiában láttam, hogy vadonatúj, saját dalok megjelentetésére is készülsz. Hogy áll most az alkotói folyamat, mikor hallhatjuk őket?
Folyamatosan dolgozunk az új dalokon, és annyit elárulhatok, hogy a koncerten be is mutatunk belőlük egyet-kettőt. Nagyon izgatott és kíváncsi vagyok, remélem, a hallgatók is tudnak majd kapcsolódni hozzájuk. Sőt, az „Úgy szeretlek” című dalom most pénteken, azaz május 22-én debütál a Spotify-on, a többi pedig a koncert után érkezik, úgyhogy érdemes lesz résen lenni!
Kijelenthető, hogy most már teljes mellszélességgel az előadóművészi pályára koncentrálsz? Milyen terveid vannak a közeljövőre?
Abszolút, teljes mértékben erre a pályára álltam rá. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, és egy nagyon hosszú út áll még előttem, de hála Istennek olyan támogató családba születtem, és olyan lelkes barátok vesznek körül, akikkel sokkal könnyebben ugrom meg az akadályokat. Most a legfőbb prioritás a koncert, az, hogy mi jön utána, egyelőre maradjon titok. Egy biztos: saját dalokból nem lesz hiány.
Mit üzennél azoknak, akik e sorokat olvasva kedvet kaptak a május 23-ai koncerthez?
Azt üzenném nekik, hogy elmondhatatlanul várjuk már a szombat estét, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy emlékezetes élményt varázsoljunk a közönségnek. A koncert egyszerre lesz intim és felszabadító; lesznek csendesebb, befelé figyelős, valamint pörgős, örömteli pillanatok is. Aki eljön, az nemcsak zenét fog hallgatni, hanem részese lesz valaminek, ami őszintén én vagyok.
A bemutatkozó koncert Facebook-eseménye az alábbi linken érhető el.
Vezetőkép: Facebook






