Révész Máriusz: rossz állapotban vannak a gyerekek az okoseszközök és a közösségi média használata miatt

Rossz állapotban vannak a gyerekek az okoseszközök és a közösségi média túlzott használata miatt – mondta az Aktív Magyarországért felelős államtitkár egy konferencián csütörtökön.
Révész Máriusz a Mozdulj a netről a valóságra! elnevezésű program budapesti szakmai konferenciáján tartott előadásában azt mondta, érdemes gondolkodni a gyerekek közösségimédia-korlátozásának lehetőségéről, azonban a szabályozás önmagában nem elég, széleskörű társadalmi szemléletváltásra, felvilágosításra és helyes szülői mintára is szükség van.
Mint mondta, egyes mérések szerint a diákok – akik naponta 6-7 órát töltenek képernyő előtt – 25-30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott; a közoktatásban folyamatosan romlik a gyerekek fittségi állapota. A mindennapos testnevelés kicsit javított a helyzeten, de ez önmagában nem oldja meg a problémát – tette hozzá, megjegyezve, meg kell szerettetni a gyerekekkel a mozgást.
Úgy fogalmazott, az okoseszközök olyanok, mint a kakukkfióka, kitúrnak minden mást – személyes társas kapcsolatokat, mozgást – a gyerekek életéből, csökken az alvásidő és a tudásszint, gyengülnek a kognitív képességek.
Kiemelte, sokan összekeverik az okoseszköz-használatot a digitális kompetenciával, amire természetesen szükség van, ám az okostelefonok, az online játékok és a közösségi média használata nem járul hozzá e készség elsajátításához – húzta alá az államtitkár.
Kitért arra, hogy Ausztráliában 16 év alatt már nem lehet regisztrálni közösségimédia-oldalon, és hasonló korlátozáson gondolkodnak Franciaországban, Nagy-Britanniában, Norvégiában, Malajziában vagy az Egyesült Államok egyes államaiban.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte: Magyarországon is foglalkozni kell a szabályozással, és az, hogy mi legyen a magyar szabályozásban, azt szakembereknek kell megmondania. Ugyanakkor „ezek a szabályozók csak akkor fognak működni, ha kicsit árnyaltabban vezetik be, mint az iskolai okostelefon-tiltást.” A korlátozás bevezetése előtt komoly szemléletformáló kampányt kell folytatni, meg kell győzni a társadalmat a szabályozás előnyeiről – mutatott rá.
Révész Máriusz beszámolt arról, hogy mintegy ötven szervezettel közösen elfogadtak egy 10 pontos javaslatcsomagot, amely egyebek mellett tartalmazza, hogy 10 – de ha lehet, inkább 14 – éves korig ne legyen a gyerekeknek saját okostelefonjuk; 14 éves korukig ne regisztráljanak közösségi oldalakra; és a szobájukban ne legyenek digitális eszközök.
A Mozdulj a netről a valóságra! konferenciát az államtitkár kezdeményezésére a Bethesda Gyermekkórházzal közösen szervezték meg pedagógusoknak és szülőknek. A konferencián foglalkoznak többek között a képernyőidő hatásairól és a digitális egyensúly megteremtésének lehetőségeiről is.
Forrás: MTI. Vezetőkép: Facebook/Révész Máriusz.




