Új dal! Azapeet x Révész Dániel – Neked adom a szívem


Hirdetés

Szívhez szóló, Istent dicsőítő dalt szerzett közösen Azapeet és Révész Dániel, megjelent a Neked adom a szívem videóklippel együtt a legnagyobb videómegosztón.

Nem ez az első alkalom, hogy a két előadó kollaborál, közel fél évvel ezelőtt jelentkeztek egy közös western hangulatú dallal, ami a „Lábad nyomán” címet kapta.

Ezúttal viszont egy bensőségesebb, komolyabb hangvételű alkotás született.  A Neked adom a szívem videóklipje ide kattintva tekinthető meg.

Az új dalról a szerzőket, Ferencz Pétert, Azapeet-et és Révész Dánielt kérdeztem.

– Már a lábad nyomán kapcsán is az volt a benyomásom, hogy jól működtök együtt. Ti is így látjátok? Mi a közös bennetek?

Peet: Danival lassan nyolc éve dolgozunk együtt. Anno megkeresett, hogy szeretne egy saját stúdióalbumot, mert rengeteg dala van, de még nem volt az életében igazán tudatos stúdiómunka és megjelenés. Én őt akkor ismertem meg a nulláról, valahogy elkerült a munkássága, csak szegről-végről hallottam a nevét. Azóta már jó pár lemezen vagyunk túl, a közös munka nyomán pedig barátság is született, hosszú beszélgetésekkel, rengeteg “világmegfejtéssel”, ami azt hiszem, mind a kettőnk nézetein és karakterén tágított, nekem legalábbis mindig nagyon jól esett. De mondja meg Dani, lehet, neki nem annyira. (nevet…)

Dani: Abszolút! Petivel talán a legmeghatározóbb ősélményem, hogy készített nekem az első találkozásunkkor egy kávét és szinte egyből egy jót beszélgettünk. Azóta is kávé mellett történik sok jó dolog. Egy ajándéknak tekintem a barátságunkat és csak ráadás, hogy ezt dalszerzésben, produceri munkában is élvezhetem. Szóval igen, jól működünk – és ezért nagyon hálás vagyok!

– Terveztek a jövőben is közösen alkotni?

Peet: Igen, amit nem mondtam, hogy persze nem csak “alkalmazott hangszerelő producer” voltam jelen Dani életében egy idő után, volt alkalom közösen alkotni is, ezúttal én kerestem meg egy rakat dalötlettel, hogy valamelyikből csináljunk közösen valamit, ezúttal nekem. Szerintem nagyon jól sikerült, és a visszajelzések is meglepően jók, úgyhogy ha rajtam múlik, biztosan folytatjuk.

Dani: Folytatjuk, nem kérdés! Azért amit látok – és visszajelzésekben kapok – az az, hogy egy sikeres, áldott kombó a kettőnk barátsága. Nyilván a mögöttünk álló évek miatt is, de talán elsősorban a gyümölcsei, hatásai miatt is. Kölcsönösen úgy érezzük szerintem, hogy ez hosszú távú dolog. És még várok sok jó, Istendicsőítő dalt, amit együtt szerezhetünk.

– Mi adta az ihletet a Neked adom a szívem megszületéséhez?

Peet: Danit már meghangszerelgetett demókkal kerestem meg, amiken volt énekdallam is, de szöveg még nem. Szerencsére Daninak tetszettek a dallamok, így lényegében csak szöveget írtunk együtt, de azt fullosan, mert ehhez a dalhoz speciel csak két sor ötletem volt, a “Neked adom a szívem” verze bekezdése és a refrén bekezdése, a “Te mindent látsz”. Ezzel dobtam fel a labdát és ez Danit inspirálta.

Dani: Igen, ezek voltak a támpontok, és olyan szépen elindultak a közös gondolatok… Legyenek benne erős hitigazságok, és a lehető legegyszerűbb kifejezések… Volt a dalnak egyébként is egy nyugodt és elmélkedős tempója, lüktetése, amit Peti a hegedűs betétekkel csak még jobban kinyitott szerintem. Így egy ilyen atmoszférából nem is lehetett más, mint egy őszinte imádság.

– Mindketten rutinos előadóknak, szerzőknek számítotok, ennek ellenére nekem különösen tetszik, hogy nem akartátok minden tudásotokat, képességeteket előhozni ebben a dalban, hanem hagytátok, hogy a dal maga és az üzenet érvényesüljön. Jól érzem ezt? Ez volt a koncepció?

– Peet: Szerintem én csak öregszem. (nevet…) Viccet félretéve: A jó producer megpróbálja megtalálni azt az eszköz- és alapanyag mennyiséget, ami épp pont elég ahhoz, hogy az üzenet a potenciális hallgatóság lehető legszélesebb rétegének átmenjen. Persze van olyan kivétel, amikor az a koncepció, hogy nagyot villantsunk, de azért ez a legritkább.

Dani: De azért van ebben az öregedésben is valami… Mármint, hogy idővel szerintem egy letisztulásba megyünk. Nem gondolom magamat persze valami borzasztó nagy tapasztalattal rendelkező keresztyénnek, de azt ki merem mondani, hogy megutáltam a képmutatást… és a Peti is! (nevet…)

De tényleg! Ez biztos hogy ott volt valahol a dal mögött. Már csak azzal a dalszerzés eleji induló gondolattal is, hogy „te mindent látsz…”. Ezt kifejezni, nem lehetett volna egy „szétjátszott” dallal.

– A leírásban olvastam, hogy egy belső szobás imádság adta a szöveg vázát. Ennek a hátteréről tudnátok mesélni?

Peet: Az, hogy a dal egy belső szobás dologgá formálódott, Dani érdeme, mert így vitte tovább a korábban említett feldobott labdákat. Én csak örömmel fogadtam, hogy ebbe az irányba megyünk.

Dani: Áh, Peti mindig lepasszolja nekem ezt! (nevet…)

De nem így van, vagy legalábbis én nem így tekintek erre. Együtt gondolkodtunk, és fogalmaztunk meg dolgokat, és erre indult el. Kicsit ilyen dávidi zsoltár érzettel, hogy milyen szavakkal adja önként oda magát az ember Istennek. Ami azért szerintem minden esetben lenyűgöző, és bensőséges dolog… hogy egyedül Isten éri el az ember szívében, hogy önként átadja. Szerintem ez az Isten egyik legnagyobb dicsősége!

„Mit rejtegessek? Úgyis mindent látsz!

Az összes tökéletlenségem, problémám,

A Te Kegyelmedben ég az oltárnál, Jézus”

– Nagyon tetszik ez a sallangmentesség. Sokszor azt hisszük, hogy Isten előtt lehetnek titkaink, mintha ki tudnánk zárni Őt egyes kérdésekben az életünkből, de a valóság az, hogy Ő tényleg mindent lát, ezért célravezetőbb eleve őszintén beszélni Vele. Ti hogy látjátok ezt, mit tapasztaltok a baráti köreitekben?

– Peet: Igen, valóban, sokan rejtegető üzemmódban vannak, sokan pedig még vagy már nem mernek Isten elé állni, azon tévhit miatt, hogy akkor kell megnyílniuk, pedig Isten minden pillanatukban ott volt eleve. Az Isteni tükörbe belenézni sokszor valóban nagyon nehéz, de ott sosem vádlást és kárhoztatást találunk, ezt kell megérteni ebben. Hogy ez a “Big brother” dolog nem egy félelemkeltő gondolat kell legyen, és a kulcs a kegyelem, amit Isten ingyen árasztott ki ránk Jézuson keresztül.

Dani: Ámen! Főleg sajnos a keresztény berkeken belül, sok ilyen „görcsölés” van. De magamról is beszélhetnék. Mindannyian küzdünk az Istenképünkkel. És csak megerősíteni tudom amit Peti mondott. Jézus személyében – a cselekedeteiben – van megmutatva a legjobban számunkra a kegyelem. Ez kell, hogy formáljon minket!

– A kommenteket olvasgatva sokaknak nagyon átjött a dal szellemisége. Kaptatok olyan visszajelzést a dallal kapcsolatban, ami emlékezetes?

– Peet: Az egész már most emlékezetes, mert nem hittem volna, hogy ez ennyire megérinti az embereket majd és ráadásul ennyi embert.

Dani: Igen. Én rég kaptam ennyi személyes üzenetet a baráti, és szinte teljesen ismeretlen oldalról is. Meglepett, hogy ennyi embert megérintett! Nagyon örülök neki!

– Hol láthatunk, hallhatunk titeket ében idén?

Peet: Ha minden jól megy, lesz egy szolgálatunk együtt Danival június 6-án, Alsószentivánon, a 2026-os “Egy Húron” felekezetközi rendezvényen. Engem sok más helyen is lehet majd látni: egy nagy szimfonikus koncertre készülünk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Vasovski Symphonic-kal május 16-án, de zajlik a Dics-Suli Magasztalás Turnéja egészen a nyári táborig, és lesz Felnézek Fesztivál turné is, ahol több állomáson is ott leszek az Azapeet zenekarral, na meg majd’ minden vasárnap délelőtt az Omega Budapest Gyülekezetben.

Dani: A június 6-i közös koncertünk előtt, nekünk még Kiskőrösön május 16-án lesz egy szabadtéri koncertünk, a Lighthouse Club (keresztyén ifjúsági tér) megnyitóján az F133-mas csapattal. De majdnem minden vasárnap délután a Fókusz Gyülekezet istentiszteletén is találkozhattok velem (Budapesten), ahol zenei lelkipásztor vagyok.

Vezetőkép forrása: Youtube/azapeet

'Fel a tetejéhez' gomb