350 éve szabadultak gályarabságukból a protestáns hitvalló prédikátorok

1676. február 11-én szabadultak ki a gályarabságból azok a protestáns magyar prédikátorok, akiket koncepciós per alapján ítéltek el, vetettek fogságba, majd adtak el rabszolgának.

A gályarab prédikátorok szabadulásának 350. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát február 11-én Debrecenben. A történelmi emlékezetet, a hitbeli helytállást és a felekezetek közötti párbeszéd kérdéseit állítják a középpontba – tudatta a reformatus.hu oldal egy, az évforduló apropóján készült páros interjú bevezetőjében.

Az interjúban Pusztai Gábor, a Debreceni Egyetem docense arról beszélt, hogy az emlékezésre hívó, múltbéli „esemény a magyarországi ellenreformáció és a protestánsüldözés csúcspontján történt, abban az időszakban, amikor a bécsi udvar és a katolikus egyházi vezetés célja az volt, hogy a magyarországi protestantizmust teljes egészében megszüntesse. Ez nem volt példa nélküli Európában. Elég Lengyelországra gondolni, ahol a reformáció idején jelentős protestáns közösségek éltek, mégis a XVII. századra sikeres volt azok teljes visszaszorítása. Ebben a történelmi helyzetben jelenik meg 1676 februárjában Nápolyban Michiel de Ruyter holland admirális egy holland flotta élén, és hosszú tárgyalások eredményeként eléri, hogy szabadon engedjék a magyar protestáns gályarab prédikátorokat. Ez az esemény nem pusztán huszonhat túlélő személy szabadulásáról szólt, hanem egy szimbolikus tett is volt, amely azt üzente a magyarországi protestánsoknak, hogy figyelnek rájuk, nincsenek magukra hagyva, és vannak Európában olyan közösségek, amelyek készek cselekedni értük”.

Kitért arra is, hogy Debrecenben minden évben megkoszorúzzák a gályarab emlékművet.

„Azért tesszük ezt, mert az emlékezés az identitásunk része. Az ember arra emlékezik, ami őt formálja, és a magyarországi protestáns közösség számára a gályarab prédikátorok szabadítása egy olyan szimbolikus esemény, amely szervesen hozzátartozik a protestáns magyar önazonossághoz”

Hirdetés

– hangsúlyozta.

Baráth Béla Levente, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora arra a kérdésre, hogy lát-e párhuzamot a gályarab prédikátorok helytállása és a mai keresztyén ember hitbeli kihívásai között, azt válaszolta, hogy egyértelműen igen.

„Úgy vélem, hogy egy-egy hitvallási helyzet nemcsak rendkívüli történelmi viszonyok között, de akár hétköznapi élethelyzetekben is kialakulhat. A hozzánk időben közelebb álló egyháztörténeti korszakból, akárcsak az elmúlt évszázadból sem nehéz rámutatnunk olyan helyzetekre, amelyek egyházi közösségeinket és annak egyes tagjait komoly hitbeli próbatételek, döntések elé állították” – mondta.

Példaként a Kárpát-medence különböző régióiban élő reformátusok és evangélikusok tekintetében a trianoni döntés utáni utódállamokban létrejött többszörös kisebbségi létben, illetve a II. világháború utáni politikai és ideológiai elnyomás utáni időkben élő hívők helyzetét emelte ki, mint mikor a hit megvallása nem volt veszély nélkül való.

A rektor szerint a gályarab prédikátorok története nem lezárt múlt, hanem élő örökség: „emlékeztet arra, hogy a hithez való hűség mindig közösségi felelősség is” – tette hozzá.

„A 350 év távlatából felidézett szenvedéstörténet nem a megosztottságot, hanem a szolidaritást és a megbékélés lehetőségét állítja elénk. Az emlékezés ezért nem pusztán tisztelgés az elődök előtt, hanem kérdésfelvetés a jelen számára is: miként tudunk ma hitelesen tanúságot tenni a hitünkről, az egymás iránti felelősségünkről és a keresztyén közösség összetartozásáról”

– fogalmazott a rektor.

A teljes interjú a reformatus.hu oldalon olvasható.

Vezetőkép: Gályarab prédikátorok Kocsi Csergő Bálint református tanár könyvének holland kiadásából. Forrás: reformatus.hu