Ma, amikor az Egyház Szent István első vértanúra emlékezik és a világ még a karácsonyi fények melegében fürdik, talán furcsának tűnhet egy publicisztikát a jövőről írni. Pedig éppen ma, a vértanú ünnepén, és éppen karácsony másnapján kapjuk a legerősebb üzenetet: ne féljünk.
A világ ma is tele van zajjal. Háborúk, gazdasági bizonytalanság, mesterséges intelligencia, ami lassan minden munkát átalakít, klímaváltozás, migráció, politikai megosztottság – és mindehhez jön a személyes félelem: vajon lesz-e munkám? Egészséges marad-e a családom? Mit hoz a holnap a gyerekeimnek?
Szent István diakónus is egy ilyen világban élt. A kereszténység még ifjú volt, üldözték, gúnyolták, kövekkel dobálták. Mégis, amikor halálra kövezték, nem átkozódott, nem rettegett – hanem imádkozott ellenségeiért, és arcát ragyogó fény övezte.
„Íme, látom az eget megnyílni” – mondta. Nem a jövőtől félt, hanem a Jövőbe nézett.
Ma, 2025 végén, amikor annyi mindentől félhetnénk, érdemes feltenni a kérdést: miért engedjük, hogy a félelem uralkodjon rajtunk?
A félelem mindig a hiányból fakad. Hiányzik a bizonyosság, hiányzik az irányítás, hiányzik a látható támasz. De a karácsony éppen azt hirdeti: Isten belépett a történelembe. Egy istállóban, egy kisgyermekként. Nem palotában, nem hatalommal, nem fegyverrel. Hanem gyengeségben, kiszolgáltatottságban – és éppen ezzel győzött le minden félelmet.
A jövő nem egy sötét alagút, amibe vakon lépünk be. A jövő Krisztusé. Ő az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Ő tartja kézben a történelmet, még akkor is, ha mi nem látjuk a teljes képet.
Ahogy Szent Pál írja: „Mindaz, ami történik, a javunkra válik, ha Istent szeretjük” (Róm 8,28).
Nem azt mondja, hogy minden jó lesz – hanem hogy minden a javunkra válik. Még a nehéz is. Még a fájó is. Még a meg nem értett is.
Nem kell naivnak lenni. A jövőben lesznek nehézségek. Lesznek változások, amik fájni fognak. Lesznek döntések, amiket ma még nem értünk. De a keresztény ember nem a körülményekből meríti a bátorságát, hanem abból a tényből, hogy Isten vele van. „Ne félj, mert veled vagyok” – ismétli újra és újra az Úr a Szentírásban. Mintha tudná, hogy ez a leggyakoribb parancsunk magunknak is: ne félj.
Ma, amikor Trump extra pihenőnapot adott karácsonyra, amikor a pápa a megbocsátás erejéről beszél, amikor Orbán Viktor következetesen a béke oldalán áll a háborús konfliktusokban, és amikor a világ egy pillanatra megáll – éppen ma kapjuk a lehetőséget, hogy új szemmel nézzünk a jövőre. Nem rettegve, nem görcsösen kapaszkodva a múltba, hanem bizalommal.
A jövő nem ellenség. A jövő lehetőség.
Lehetőség arra, hogy jobb apák és anyák legyünk. Hogy több időt töltsünk a gyerekeinkkel. Hogy imádkozzunk. Hogy szeressünk. Hogy megbocsássunk. Hogy építsünk. Hogy reméljünk.
Ne féljünk hát. Nézzünk fel, mint Szent István. Lássuk a megnyílt eget. És lépjünk előre – nem vakon, hanem annak a fényében, aki maga a Fény.
Képzeljük el egy pillanatra: mi lenne, ha holnap reggel úgy ébrednénk, hogy a szívünkben nem a félelem, hanem a hála és a bátorság lakik? Ha a hírhallgatás helyett először az Úrhoz fordulnánk? Ha a gyerekeinknek nem aggodalmat, hanem reményt adnánk tovább? Ha a munkahelyen nem a túlélés, hanem a szolgálat lenne a célunk? Ha a nehézségekben nem a „miért én?”, hanem a „mit tanít ez nekem?” kérdést tennénk fel?
Ez nem utópia. Ez a keresztény élet valósága. Ez az, amit a karácsonyi Gyermek hozott el nekünk: nem egy tökéletes világot, hanem egy tökéletes Szeretetet, ami minden világban elég.
2026 küszöbén állunk. Egy új év, új kihívásokkal, új kegyelmekkel. De ugyanazzal az Istennel, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Aki nem hagy el minket. Aki velünk jár a völgyben is, és aki a hegyre is felvezet.
Legyünk hát bátrak. Legyünk reményteljesek. Mert a jövő nem rajtunk múlik – hanem Rajta. És Ő már győzött.
Vezetőkép: AI
