Lengyelország nem gyarmat többé – jelentette ki Karol Nawrocki a függetlenség napján

A lengyel politikusok egy része kész feladni az ország szuverenitását az európai uniós intézmények javára, de Lengyelország szabad, és nem gyarmat többé – jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök kedden Varsóban, a lengyel állami ünnep, a függetlenség napja alkalmából megtartott hivatalos megemlékezésen.
November 11-e, a függetlenség napja a legnagyobb nemzeti ünnep Lengyelországban. Annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.
A varsói Pilsudski téren rendezett központi ünnepségen Karol Nawrocki felidézte: a lengyel politikai élet az első és a második világháború közötti időszakban is „erősen megosztott volt”, de „soha nem adta fel azt, amire az egész nemzeti közösségnek szüksége van”: gazdasági ambícióit, a nagy beruházások terveit, a lengyel zlotyt, amely „a szuverenitás jelképe”.
Utalva a jelenlegi kormány által az oktatásügyben végrehajtott, a hittanoktatást és az erkölcstant érintő változásokra, az államfő feltette a kérdést: hova tűntek „a Lengyelország alapjait jelentő keresztény értékek”, miért kell szembesülni azzal, hogy az iskolákban „idegen ideológiákkal” helyettesítik őket.
„Ez nem a miénk, ez nem lengyel”, megengedhetetlen, hogy Lengyelország ismét „a népek közt papagáj s páva” legyen, és meggondolatlanul utánozza a Nyugatot – idézte Nawrocki a lengyel romantikus költőt, Juliusz Slowackit.
Hangsúlyozta: mindezt a lengyel uniós tagság híveként mondja, mindazonáltal a fő elve úgy hangzik, hogy „a legfontosabb Lengyelország és a lengyelek”.
A lengyel politikusok egy része „kész arra, hogy lépésről lépésre átadja az ország szabadságát, függetlenségét és szuverenitását idegen intézményeknek, törvényszékeknek, az Európai Unió idegen szerveinek”. Mintha arra törekednének, hogy a lengyelek ma „ne értsék, hogy Lengyelország szabad, független, és nem gyarmat többé” – fogalmazott Nawrocki.
Biztonsági témák kapcsán jó hírnek nevezte Donald Trump amerikai elnök korábbi ígéretét, hogy Lengyelországban maradnak az oda telepített amerikai katonák.
Nawrocki kijelentette továbbá:
az amerikai partnerek hozzájárulásával Lengyelország kész „energetikai és gázcsomóponttá válni egész Közép- és Kelet-Európa számára”.
Az ünnepnap alkalmából Nawrocki a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, a Fehér Sas rendet adományozta több személyiségnek, köztük – a kitüntetett távollétében – a Fehéroroszországban bebörtönzött Andrzej Poczobut lengyel újságírónak és nemzetiségi aktivistának.
Donald Tusk kormányfő kedden a Gdanskban rendezett ünnepségeken kijelentette: a lengyelek különböznek, vitatkoznak egymással, de ez a sokszínűség a jövőben erejük forrása lehet, a viták pedig nem szülhetnek gyűlöletet”. „Senkinek sincs monopóliuma a hazafiságra, egy közösség vagyunk – fogalmazott Tusk. A lengyelek büszkék lehetnek országuk gazdasági teljesítményére, arra, hogy „az EU legerősebb hadseregét építik, és a térség megkérdőjelezhetetlen vezetőjévé váltak” – jelentette ki a kormányfő a balti kikötővárosban.
Kapcsolódó:
Karol Nawrocki kijelentette, hogy Lengyelország nem egyezik bele a migránsok szétosztásába
Vezetőkép forrása: Facebook/Karol Nawrocki/Przemylaw Keler






