Gulyás Gergely: Lengyelországban a jogállam alapjai sérültek


Hirdetés

Lengyelországban a jogállam alapjai sérültek, „ez alapján barátainknak és ellenfeleinknek is menekültstátuszt kell adni”- jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Taking Over című film vetítését követő, Lengyelország aktuális politikai helyzetéről szóló pódiumbeszélgetésen.

Gulyás Gergely a Magyarországon menedékjogot kapott lengyel politikusról, volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesről, Marcin Romanowskiról szólva azt mondta: a magyar állam 2015-ben is hangsúlyozta a különbséget a migráció és a menekültstátusz között.

 

Más az, hogy valaki a jobb élet reményében érkezik ide, vagy politikai üldöztetést szenved el”

– jelentette ki.


Hirdetés

 

Donald Tusk kormányzása kapcsán azt mondta, „a jog és a jogállam Brüsszelben semmit nem jelent”. Szerinte „nyers, hatalmi-politikai küzdelem zajlik, aminek az Európai Bizottság által megfogalmazott célja felszámolni a tagállamokat és minden hatalmat Brüsszelnek” adni.

 

Akik ezzel szemben állnak, szuverén Európáról beszélnek, a migráció ügyében úgy foglalnak állást, ahogy mi, azokra Brüsszelben ellenségként tekintenek

– közölte, majd hozzátette: miután a jognak nincs normatív tartalma, hanem politikai eszköz, „bármit meg lehet csinálni”.

 

A miniszter úgy fogalmazott, ezért az uniós támogatások ilyen szempontból semmilyen értelemben nem kötődnek a jogállamisághoz, ahhoz van közük, hogy valaki Ursula von der Leyen politikájának és az Európai Egyesült Államok borzalmas víziójának az ellenfele vagy a támogatója.

 

Ha a támogatója, akkor két lábbal taposhat a jogállam alapvető elvein, és minden támogatást meg fog kapni, mint ahogy Donald Tusk és kormánya”

– mondta Gulyás Gergely.

 

Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter a pódiumbeszélgetésen arról beszélt, hogy Marcin Romanowski konzervatív szervezeteket támogatott, ezért folyik ellene politikai üldözés.

 

Donald Tuskot brüsszeli pórázon tartott politikusnak nevezte, akit szerinte Berlinből irányítanak, aki feladatot hajt végre a „harcoló demokrácia” elve szerint.

 

Arra is kitért, hogy Donald Tusk maga is arról beszélt korábban, hogy lesznek olyan tetteik, amelyek nincsenek összhangban a jogszabályokkal, mert civilizáltan, elvek mentén nem lehet a jogállamiságot visszaállítani. A lengyel kormányfőről azt mondta, nem tiszteli a jog betűjét, sajátosan értelmezi a jogszabályokat, a jogállamiság számára üres jelszó, valójában megcsúfolja azt.

 

Tusk „tehetségtelen rombolása” rövid epizód lesz a történelmünkben

– tette hozzá Zbigniew Ziobro.

 

A Taking Over című film a 2023-as lengyel kormányváltás után a közmédiában végrehajtott személyi és strukturális átszervezés részleteit dolgozza fel.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Kocsis Zoltán


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb