„A zenélés még mindig a legjobb menedék és terápia” – Interjú Kevlárral
Az idei Szikra díjra nevezett előadók között tűnt fel egy tehetséges rap, hip/hop előadó, akit ezelőtt nem ismertem, ezért döntöttem úgy, hogy mindenképpen szeretnék interjút készíteni vele. Kevlárról, polgári nevén Budavári Sebestyénről van szó, aki azóta meg is nyerte a keresztény könnyűzenei Szikra díjat a „legjobb dalszöveg” kategóriában. Vele beszélgettem.
Ha jól tudom, Pécs városából származol és azért akartam ezzel kezdeni, mert Pécsről több, országos karriert befutó rapcsapat indult el, talán legismertebbek a Halott Pénz és a Punnany Massif voltak. Hogyan hatott rád a kezdetekben a város, ez a közeg? Mi indított el ezen az úton?
Jól tudod, pécsi vagyok és ezt a várost tekintem otthonomnak annak ellenére, hogy már jó pár éve Budapesten élek. Igen, rendkívül sok zenekar van és Pécsett kiemelkedően magas az egy városra jutó befutott zenekarok száma. Ez rendkívül komoly hatással volt rám a gimnáziumi éveim alatt, de a zenei úton nem ez indított el. Már egészen fiatalon, 3-4 éves koromban elkezdtem „saját dalokat” írni. Leültem a zongorához, játszottam valamit és énekeltem, kántáltam vagy ritmusra mondtam hozzá valamit. Így született meg például a „13 farkas jön” című művem, nagyon fiatal koromban. Ez a szokásom megmaradt és több, mint 20 éve ülök le a zongorához és teszem ugyanazt, mint gyerekként. Időközben megtanultam zongorázni és dobolni, illetve egyre többet foglalkoztam dalszöveg és vers írással. 10-12 éves korom környékén már rendszeresen írtam dalokat, amiket egy fényképezőgép segítségével rögzítettem. Az ezután következő időszakban kezdett el nagy hatással lenni rám jó néhány pécsi formáció. A 30Y, a Punnany Massif vagy éppen a Kispál és a Borz. A későbbiekben, amikor már koncerteztünk és dalokat adtunk ki, elképesztően motiváló volt egy ilyen közegben tevékenykedni és alkotni, ahol szinte mindenki zenél, mindenkit érdekel a művészet és ahonnan már rengeteg formáció jutott el a nagyszínpadokig.
Emlékszel arra, hol találkoztál először a rap-el, mint műfajjal és mikor ért el téged a legnagyobb hatással?
Sajnos nem emlékszem rá, hogy pontosan mikor és hogyan találkoztam először a rap-el, de arra igen, hogy mikor fogalmazódott meg bennem először, hogy ezzel én is foglalkozni akarok és én is szeretnék színpadon állni. 12 éves koromban egyszer, amikor a nagyszüleimnél voltam a nagypapám kapcsolgatott a tv csatornák között és egyszer csak valami megragadta a figyelmem. Deniz, Egyetlen című dala volt az, ami akkortájt jelent meg. Azonnal meg is kértem a nagypapámat, hogy ezt ne kapcsolja el és talán olyan koncentráltan figyeltem végig a zenére és a videoklipre, mint előtte még soha semmire. Akkor és ott döntöttem el, hogy én ezzel foglalkozni akarok.
A Kevlár, mint művésznév, mit fejez ki számodra?
Erre a kérdésre nem szeretek válaszolni, mert amikor kitaláltam, még teljesen mást jelentett, mint, amit most jelent számomra. Akkor kamaszként úgy éreztem, az egész világ ellenem van és mindenki engem támad. Fel voltam rá készülve, hogy ha kiadom az első dalom, majd rengeteg negatív megjegyzést kapok, ami egyébként így is lett. A névválasztás lényegében egy tudatos felkészülés volt erre; egy emlékeztető saját magamnak, hogy bármit is kapok, csinálnom kell. A „Kevlár” név annak a gondolatnak a szimbóluma volt, hogy a negatív kritikák nem hatolnak át rajtam, lepattannak, akárcsak a golyók a kevlár mellényről. Ma már egészen mást jelent nekem, de talán elég is, hogy csak én tudom, hogy pontosan mit.
„De minden gond hiába való, hogyha nem észleled
Hogy minden, ami eltörött még egész lehet
Kevés szemet látok, amiben célok tükröződnek
Senkit sem győzhetsz le, ha magaddal nem ütközöl meg.”
A „Hol az Út” című dalod Szikra díjban részesült, amihez ezúton is gratulálok! Ez a dal címében is az útkeresésről szól, leginkább az általánosan – sokunk által kipróbált – de nem működő rossz döntésekről írsz, majd felteszed a kérdést, hogy „Hol az út, amit oly sok ember lát? Hol van az, amit én tudok követni?”. Úgy érzed megtaláltad a választ erre a kérdésre?
Először is köszönöm szépen. Másodszor úgy gondolom, hogy az embernek élete végéig keresnie kell az utat/utakat. Minden döntés egy kereszteződés, ahol dönteni kell, hogy melyik utat választjuk. A saját életemet tekintve még nem találtam meg az utamat, de azt hiszem megtaláltam, hogy merrefelé induljak el megkeresni.
Ha nem indiszkrét a kérdés, te hogyan találtál rá Istenre? Volt Pál-szerű fordulópont az életedben?
Az én életemben nem volt semmilyen nagy fordulópont. Gyerekkoromtól kezdve katolikus neveltetést kaptam és 12 éven keresztül egy katolikus iskolába jártam. Kisebb nagyobb elbizonytalanodásaim és eltávolodásaim persze voltak Istennel kapcsolatban, de szerinem nincs ember, aki soha ne bizonytalanodott volna el a hitében. Persze gyerekként, azért jártam misére vagy azért imádkoztam étkezés előtt, mert a szüleim azt mondták, de 12-13 éves koromban átalakult a megszokás valódi hitté.
A környezetedben te, hogy látod, mennyire fogékonyak, érdeklődőek a fiatal generációk a vallás, illetve a keresztény hit és maga Jézus Krisztus személye iránt?
Én a környezetemben sajnos azt látom, hogy teljesen elzárkóznak mindentől, ami a vallással vagy a keresztény hittel kapcsolatos. Egészen szürreális dolgok váltak legitimmé, miközben, ha valaki azt mondja, hogy ő hisz Istenben, arra furcsán néznek vagy sajnálattal. A fiatalabb korosztályt figyelve is azt látom, hogy annyi inger éri őket minden irányból, hogy a hit kérdése elveszik a túlzott információhalmazban, mint egy 10 másodperces tiktok videó.
A két évvel ezelőtt megjelent „Önkéntes Áldozat” c. dalod videóklipje már a százezres nézettséget is átlépte. Mondhatjuk ez alapján, hogy ez a legsikeresebb dalod eddig? Szerinted miért lett felkapott, illetve mit jelent számodra a mondanivalója?
Ha YouTube megtekintések szempontjából nézzük, akkor igen; ez a legsikeresebb dalom, viszont én nem ezt érzem a legmeghatározóbbnak. Ami a legnagyobb ugrást jelentette és amit a legtöbb ember hallgat a mai napig az a Vátesz. Videoklip szempontjából viszont biztosan az Önkéntes áldozat a legmeghatározóbb. Talán a képi világa az egyik oka annak, hogy felkapottabb lett a többi dalomnál. Ez a dal összefoglalja lényegében az élethelyzetemet. Arról szól, hogy milyen érzés egy olyan világban hajszolni az álmaimat, ahol a tartalmas mély mondanivalóval rendelkező dalok elképesztően kevés figyelmet kapnak. Arról, hogy milyen nehéz felnőni és elfogadni vagy küzdeni az ellen, hogy pont arra nem marad ideje, amit igazán szeret csinálni. Arról, hogy a zenélés még mindig a legjobb menedék és terápia, amin keresztül kifejezhetem minden gondolatomat.
Szerzőként milyen témák, kérdések foglalkoztatnak mostanában leginkább?
Elképesztően sok téma foglalkoztat mostanában. Leginkább, hogy „Hol az út” számomra. Jelenleg készülő dalaim címei sokat elárulnak, mint például.: „Hova tartok?”, „Keresem a helyemet”. Foglalkoztat az öregedés, az idő múlása, a felnőtté válás kérdései és a zenei karrier mellett való kitartás. Ezen kívül pillanatnyi érzelmi állapotok is ihletnek dalokat, illetve van, hogy elképzelt szituációkról és élethelyzetekről írok.
Mik a terveid, mondjuk a következő évre nézve?
Mindenképpen szeretnék több időt fordítani a zenére, hiszen háttérbe szorult az utóbbi években. A zenekaros felállásommal a Kevlár Enddöbenddel szeretnénk összerakni egy EP-t 2026 első felére, illetve ezekhez tervezünk videoklipeket és live session felvételeket forgatni. Szeretnénk elkezdeni minél több helyen koncertezni, tapasztalatot szerezni és minél minőségibb és tartalmasabb dalokat kihozni. Úgy érzem a Szikra projekt támogatásával rendkívül jó esélyeink vannak a 2026-os évben arra, hogy szélesebb közönséghez is elérjünk.
