Szabotázsakciókat készítettek elő Lengyelországban ukránok orosz megbízásból – legalábbis ezt mondják


Hirdetés

Nyolc gyanúsítottat vett őrizetbe az utóbbi napokban a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) szabotázsakciók előkészítése miatt – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő kedden az X-en.

Az őrizetbe vételekre országszerte több helyen került sor az ABW és más szolgálatok együttműködésében, az ügyben további operatív intézkedések vannak folyamatban – írta Tusk.

Tomasz Siemoniak, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter később az X-en kifejtette: az ügy katonai létesítmények és a stratégiai infrastruktúra elemeinek felderítését, szabotázsakciók végrehajtásához szükséges eszközök előkészítését és támadások „közvetlen megvalósítását” érinti.

Marcin Kierwinski belügyminiszter a Radio Zet kereskedelmi csatornának nyilatkozva elmondta:

„Fel kell készülni egyre több ilyen típusú incidensre”, több hónapja érzékelhető a stratégiai infrastruktúra iránti „erőteljesebb érdeklődés” Lengyelországban, az illetékes szervek azonban „folyamatosan semlegesítik ezeket a fenyegetéseket”.


Hirdetés

Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője kedd délelőtti sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a Tusk által említett nyolc gyanúsított közül kettőt a kelet-lengyelországi Biala Podlaska városában, kettőt pedig a sziléziai vajdaság területén fogtak el a katonai infrastruktúra feltételezett felderítése miatt. Egy személyt a Balti-tengermelléken vettek őrizetbe gyújtogatás gyanújával.

További három gyanúsított ukrán állampolgár, közülük egyet Lengyelország, kettőt pedig Románia területén fogtak el – közölte Dobrzynski.

A lengyel államügyészség keddi közleménye szerint

a három ukrán állampolgár egyike, a Varsó közelében élő 21 éves Danilo H. és két, Romániában őrizetbe vett társa az orosz titkosszolgálatok megrendelésére robbanókészülékeket és vegyi anyagokat tartalmazó küldeményeket készített elő. Az Ukrajnába továbbítandó küldemények a terv szerint szállítás közben robbantak volna fel, de a román hatóságok időben lefoglalták őket. Ezeknek a szabotázsakcióknak célja „az Ukrajnát támogató európai uniós államok destabilizálása és a lakosság megfélemlítése volt”

– áll az ügyészségi közleményben.

Danilo H.-t Lengyelországban a külföldi hírszerzés javára folytatott tevékenységgel és terrorista jellegű szabotázsakciók előkészítésével gyanúsították meg, és három hónapos előzetes letartóztatásba helyezték. A romániai bíróság pedig jóváhagyta két feltételezett bűntársának 30 napos letartóztatását – közölte a lengyel államügyészség.

Kapcsolódó:

A lengyelek nem engedik át a légterükön a béketárgyalásra érkező Putyint

Vezetőkép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök sajtóértekezletet tart az előző napi légtérsértésről a lengyel haderő 32-es számú taktikai légitámaszpontján a Lódzi vajdaságban levő Lasknál 2025. szeptember 11-én. Fotó: MTI/EPA/PAP/Marian Zubrzycki


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb