Ezért fogja gyökerestül felforgatni a lakáspiacot az Otthon Start – Interjú Hankó Balázs miniszterrel

Migráció helyett a magyar fiatalokat támogatja a kormány


Hirdetés

Az Otthon Start program a rendszerváltoztatást követő  legsikeresebb otthonteremtési konstrukció Magyarországon. A program részleteiről, a magyar és brüsszeli családpolitika közötti különbségekről, a demográfiai és gazdasági következményekről, valamint a tervezett adózási változások hatásáról Hankó Balázs miniszterrel beszélgettünk. 

 

Az Otthon Start a rendszerváltás óta a legsikeresebb hitelprogram, már 380-400 milliárd forintra érkezett igénylés. A fix 3 százalékos hitel Európa legerősebb elsőlakás-programja. De mit jelent ez pontosan? Egyebek mellett erről is kérdeztük Hankó Balázst. A kultúráért és innovációért felelős miniszter arról is kifejtette véleményét, milyen különbségeket lát a kormány a brüsszeli és a hazai családpolitika között, különösen Európa születésszám-változata és a migrációs politika tükrében. A portálunknak adott interjúból pedig azt is megtudhatják, milyen következményekkel járna a Tisza Párt által belengetett adózási rendszer, de arra is választ kaphatnak, hogy a keresztény kultúra és a hit szerepe vajon mennyire kardinális a magyar családpolitikában. Hankó Balázs a Vasárnapnak adott interjúban úgy fogalmazott: az idei és az elkövetkező éveket a családoknak nyújtott, egyedülálló mértékű családtámogatások határozzák meg. Az otthonteremtési program elindulásával nem az albérlők országát, hanem a szuverén tulajdonosok országát építi a kormány.

Hogyan határozza meg a magyar kormány családbarát politikáját?

Minden esetben a családokat támogatjuk, mert a gyermekvállalás nem jelenthet extra anyagi terhet. Magyarország a legcsaládbarátabb ország Európában, ahol a család nemcsak társadalmi, hanem erkölcsi és gazdasági alappillér is. Minden helyzetben, minden esetben a családokat támogatjuk, hiszen a gyermekvállalás nem szabad, hogy anyagi nehézséget jelentsen. Amikor a családokat támogatjuk, akkor annak értékét a teremtett világ rendje szerint védjük meg. De azzal is a családokat támogatjuk, amikor generációkon átívelő módon szülőkről, nagyszülőkről, gyermekről, unokáról beszélünk. Ez az, ami számunkra érték, mert Magyarország családbarát ország. 


Hirdetés

Milyen segítséget nyújt az Otthon Start program a fiataloknak?

Az Otthon Start program egyedülálló konstrukció, amely nemcsak  a fiatalokat, hanem mindazokat az akár régebb óta fiatalokat is támogatja, akiknek nincsen saját otthona. Az első otthonhoz jutáshoz  egy fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy az állam maximalizálja a kamatot 3 százalékban, ami az eddigi legkedvezőbb kondíció. Egy 10 millió forintos hitelnél a megtakarítás más piaci hitelekhez képest ez havi 30 ezer forintos megtakarítást, míg a maximum, 50 millió forintos hitelnél akár havi 150 ezer forintot tesz ki. Fontos, hogy a hitel törlesztő részlete pedig kedvezőbb mint az albérlet árak, így az albérlet áránál kedvezőbben lehet saját otthonhoz jutni! De a mi mindig is kiálltunk a fiatalok mellett elég csak arra gondolni, hogy a 25 év alatti fiatalok SZJA-mentességet élveznek. Ez az intézkedés több mint 610 milliárd forintot hagyott az elmúlt években a fiatalok pénztárcájában. Most 300 ezer fiatal él ezzel a kedvezménnyel, ami átlagosan évi 1,2 millió forintos megtakarítást jelent.

De nem csak az Otthon Start programmal, 25 év alatti SZJA mentességgel segítjük a fiatalokat, hiszen megújult a szakképzés és felsőoktatás, amivel Európa és a világ élvonalának megfelelő színvonalú szakmát, hivatást szerezhetnek. Közösen valljuk a fiatalok sikere a nemzet sikere.

Miért egyedülálló a konstrukció?

Nemcsak a kiemelt támogatás miatt, hanem ezért is egyedülálló, mert megértettük a fiatalok üzenetét, azaz ez először fedél aztán család. Így a hitel felvétele nem kötődik házassághoz, vagy gyermekvállaláshoz. Azonban nemrég   

az eddigi CSOK+ és falusi CSOK programokat is kombinálhatóvá tettük a fix 3%-os otthon támogatással. Azaz a fix 3% után lehet igényelni a CSOK Pluszt, sőt, arra is van lehetőség, hogy ezeket akár egyszerre is megtegye. Ami azt jelenti, hogy innentől a CSOK+-szal történő gyermekvállalás utáni kedvezmények érvényesülnek, vagy a CSOK+ esetében illetékmentes az ingatlan megszerzése.

Ezek mind olyan további kedvezmények, amivel az induló első otthon megteremtését, a házasság és a gyermekvállalás után egyedi módon még kedvezőbbé tesszük a fiatalok számára. Mert mi, magyarok, a saját otthonunkban, a saját lakásunkban, házunkban szeretnénk élni, tízből kilenc magyar esetében legalábbis egészen biztosan. A 40 év alattiak esetében 10-ből 4 fiatalnál van így, éppen ezért láttuk azt, hogy szükséges egy ilyen irányú előrelépés. Ami persze a magyar lélekben benne van, mert mi szuverének akarunk lenni, és nem csak nemzeti szinten akarunk azokká válni. 

Hogyan viszonyul a kormány az uniós, brüsszeli családpolitikához?

A fő különbség, hogy mi minden eszközzel támogatjuk a családokat és a saját tulajdonhoz jutást, míg Brüsszel és az általa irányított Tisza Párt a migrációt erőlteti, és inkább az albérletben élőket támogatná, egyfajta függőségi rendszert kialakítva. Mi viszont a szuverén nemzet és családok sikerét segítjük elő. A nemzeti politikának a szuverén családi tulajdon és az ország függetlensége az alapja. Ezzel szemben Brüsszel és a hozzá kötődő Tisza Párt egy „albérletes”, függőségi rendszert képzel el, amely nem a családokat, hanem a migrációt helyezi előtérbe. Brüsszel a családtámogatások visszavonására és a piaci alapú lakásépítésekre koncentrál. Elég csak elolvasni azokat az országajánlásokat amiket megfogalmaznak.

Az Otthon Start program is ezt a különbséget példázza: napi ezres nagyságrendű igénylés megmutatja, hogy a magyar fiatalok élni akarnak a szuverén, saját otthonteremtéssel.

Milyen kihívásokkal néz szembe még a családpolitika Európában?

Az egyik kulcsprobléma, hogy Brüsszel, inkább a migrációt tekintik megoldásnak a demográfiai problémákra, és így szándékoltan nem jut figyelem a családok támogatására. Ez a megközelítés a magyar kormány szerint nem érthető, hiszen a gyerekvállalást és a munkát támogatva lehet és kell növelni a népességet.

Továbbá Brüsszelben a piaci alapú lakásépítési modellek és bérlakás programok a szuverén tulajdon létrehozását korlátozzák, míg Magyarország célja, hogy az emberek saját tulajdonában, stabil körülmények között éljenek családjukkal.

A család értékének védelme nemcsak a társadalmi, hanem a morális kérdés is: azokat az értékeket védjük, amiket a teremtett világ természetes rendje szerint kell megőrizni. Ez az egyik legfontosabb a magyar és a brüsszeli családpolitika között.

Brüsszel háborús retorikája bizonytalanságot kelt, egyáltalán nem támogatja az olyat, mely szerint összeegyeztethető a gyermekvállalás és a munka. Ezzel szemben a kormány továbbra is támogatja a családokat, megvédve a szuverenitást és az otthonteremtést, elutasítja az illegális migrációt és a családi juttatások csökkentését. A családpolitika Magyarországon egy átfogó rendszer, amely minden helyzetben és minden körülmény között a családokat támogatja. Ez azt jelenti, hogy a gyermekvállalást nem tekintjük anyagi tehernek, hanem éppen ellenkezőleg: a családok anyagi és erkölcsi támogatását biztosítja. Generációk közötti együttműködésben gondolkodunk: a szülőktől, nagyszülőktől a gyerekekig. Ez az elköteleződés és az Alaptörvény is alátámasztja, hogy Magyarország a legcsaládbarátabb ország Európában.

Azért ez elég éles kontraszt és különbség az ellenzék programja, illetve a brüsszeli politikai irányvonallal szemben. 

Igen, hiszen ők éppen azt akarják elérni, hogy az emberek egyfajta függőségben éljenek, mondjuk ki: a bérlakásban élők országát akarják megteremteni. Ezzel szemben mi egy szuverén nemzet szuverén fiataljait és családjait támogatjuk, mert ez az a polgári út, amelyet a magyarok közössége önmagának vall. Brüsszelből pedig mit hallunk? A családokat ne támogassuk, helyette a migrációt. Tessék? Értelmezzük újra: ne legyen saját otthona senkinek, albérletben éljenek és azokat a családtámogatásokat, melyeket kiemelkedő módon biztosít a magyar kormányzat, elvonnák, csakúgy, mint az adókedvezményeket. Az ő olvasatukban nem a családok támogatása a megoldás, hanem a migráció erőltetése.

A Tisza Párt is előrukkolt a saját terveivel, adózási javaslatokkal…

Nos, nézzük tényszerűen: a magyar kormány 2010 óta a családtámogatást folyamatosan emelte. Ötszörösére nőtt, a jövő évben a GDP 5%-át, 4802 milliárd forintot fog kitenni a családokra fordított összeg- Ez azt jelenti, ha egy átlagos családot 2010-ben megnéztünk, 800 ezer forintot biztosítottunk neki, míg most átlagosan már 4,7 millió forintnál vagyunk. Európa legnagyobb adócsökkentési programját visszük végbe, családbarát  adóforradalomat. A Tisza pedig nemcsak ezeket az adókedvezményeket venné el, hanem még plusz adókat is bevezetne. 

Hankó Balázs szerint a fiatalok sikere a családjaink és a nemzetünk sikere is.

 

Ezt pontosan hogyan kell érteni?

Vegyük végig tételesen. Egy 30 év alatti egygyermekes család jövőre havonta 129 ezer forinttal kap többet. Ezzel szemben a Tisza nem csak ezt veszi el, hanem még 166 ezer forint átlagos plusz adót is ráterhelne a családokra. A 40 év alatti 2 gyermekes családoknál a január 1-től induló SZJA mentességgel és a családi adókedvezmény duplával mi 189 ezer forint előrelépést kínálunk havonta, a Tisza nemcsak, hogy ezt nem adná meg, hanem még 226 ezer forintot el is venne. Háromgyerekesek esetében most október elsején indult el az SZJA-mentesség, a családi adókedvezmény duplájára nő, jövő év január elsejétől hiszen a második 50 százalék is elérhető lesz. Tehát itt havi 307 ezer forinttal lépünk előre, mindeközben nem csak ezt nem adná oda a Tisza, hanem 344 ezer forintot ráterhelne. Tehát egy háromgyerekes család esetében 650 ezer forint havi különbség van a két irány között. .

Szóval, ha a családok szemszögéből nézem, akkor ezt lehet látni a nemzeti kormány és a Brüsszel által vezetett Tisza Párt között. Amit mi odaadunk támogatásként, azt ők elvennék és még ezen túl jól meg is sarcolnák a családokat ezzel támogatva Brüsszel migrációs és háborús politikáját. 

 

A tárcavezető szerint a magyar költségvetésből jövőre a GDP 5 százalékát, 4802 milliárd forintot költi a kormány a családtámogatásra. A kabinet a 2010-es 960 milliárd forinthoz képest megötszörözte a támogatást, amihez még hozzájön a rezsicsökkentés. Hozzátette: idén július elsejétől szja-mentes lett a csed, a gyed és az örökbefogadói díj, első lépésben 50 százalékkal nő a családi adókedvezmény. 

 

A most bevezetett újabb kedvezmények sora, egy esetleges kormányváltás után mennyire lenne biztosítható a későbbiekben?

Tisza sunyi módon de elmondta, hogy ezeket a támogatásokat visszavonnák. De ez a családok jövője mellett a magyar gazdaság jövőjét is romba dönti.  Mert amikor mi a családoknak támogatást adunk, akkor a társadalom alapvető közösségét támogatjuk. Mindemellett ez egy erkölcsi, elvi értékvállalás, de mindemellett gazdasági szempontból is racionális, hiszen a családoknak adott támogatás a magyar gazdaságot élénkíti. És ha otthonteremtésre adunk támogatást, akkor nem csak a családoknak lesz szebb otthona, jobb körülményei, hanem a magyar gazdaságot is támogatja az otthonfelújításokkal, az új otthonok építésével kapcsolatban. Tehát ez gazdaságpolitikai szempontból is racionális döntés. A gyerekeken keresztül a jövő magyar gazdasági motorját is biztosítjuk ezekkel az intézkedésekkel. 

Mindezek után azért mégiscsak érdemes elgondolkodni azon, hogy a Brüsszel által irányított, brüsszeli ideológia szerint működő Tisza Párt miként viszonyul a családokhoz. 

 Egyértelmű, hogy mi az a recept, ami szerint működik a Tisza Párt. Nos, nem a családokat akarják támogatni, hanem az illegális migrációt. Adót akarnak emelni, ami azt jelenti, hogy a 15%-os személyi jövedelemadót 22-33%-ra emelnék. Másrészt el akarják venni a személyi jövedelemadó-mentességet és a családi adókedvezményt is, ami óriási érvágás lenne a fiataloknak és az édesanyáknak. Említettem, hogy most is 300 ezer 25 év alatti fiatal részesül SZJA-mentességben, és az édesanyák esetében oda akarunk elérni, hogy három dolgozó édesanyából kettő szja-mentes legyen. 2026 január elsejétől félmillió édesanya lesz szja-mentes, 2029-től  egymillió édesanyának nem kell fizetnie személyi jövedelemadót élete végéig.

Emlékszem, amikor mi gondolkodtunk a gyermekvállaláson a szoclib-kormányzás idején, gyakorlatilag kamikázé – akciónak minősült, mert annyira kiszámíthatatlan volt, hogy miből tudjuk majd a gyerekeket felnevelni. Ahhoz képest óriási a változás. Most minden lehetőséget, segítséget megkapnak a fiatalok ahhoz, hogy családot alapítsanak. Hogyan változott a magyar termékenységi helyzet az elmúlt években, milyen szerepet játszik ebben a családpolitika?

Be is zuhant a gyermekvállalás a baloldali kormányok regnálásának idején. A Bokros-csomag miatt pedig nem születtek meg azok az édesanyák, akik most lennének 30 évesek. A legideálisabb gyermekvállalási korban 322 ezer édesanya hiányzik a Bokros csomag miatt. A termékenységi arányszám 2010-ben Magyarországon az Unió legalacsonyabbja volt. A kormány célja volt az állapot megváltoztatása, amelyet 2023-ra bronz érmesek lettünk az EU-ban. Ez a siker részben a tudatos családbarát politikának köszönhető, amely ellensúlyozta a korábbi évtizedek, különösen a Bokros-csomag és a Gyurcsány-kormány idején tapasztalt visszaesést. A statisztikák szerint ezzel több százezer „hiányzó anyát” pótoltunk, akik a családtámogatási rendszerek nélkül talán nem vállaltak volna gyermeket. A családbarát kormány támogatásainak köszönhetően egy Debrecennel több gyermek született.  És amikor azt mondja a Tisza, hogy demográfiailag milyen előrelépést tesz, akkor az nem tud másképpen megvalósulni, csak az illegális migráció által. Mi viszont a magyar családokat akarjuk támogatni, hiszen a fiatalok életkezdése, a fiatalok sikere a családjaink és a nemzetünk sikere is. 

Milyen új támogatások és adóintézkedések várhatóak a családok számára?

A kormány célja, hogy három dolgozó édesanya kettő közül ne fizessen személyi jövedelemadót teljes életében, így ennek köszönhetően 2026-tól akár félmillió édesanya részesülhet SZJA-mentességben. Ez rendkívüli mértékű tehercsökkentést jelent a családoknak, mert mi nem odaadjuk, hanem ott tartjuk a forrásokat a családoknál Ezek a támogatások hosszú távon is fenntarthatók, mert racionálisan segítik a fogyasztást és a nemzetgazdaság motorját, az otthonteremtést, családok létrejöttét és a célunkat a szuverén magyar nemzetet erősítik!

 

 

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb