Rétvári Bence: Minden nap köszönettel tartozunk az egészségügyi dolgozóknak

75 millió forinttal támogatja a kormány a kórházi dolgozók egészségfejlesztését – jelentette be Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A kórházi dolgozók mentális, illetve fizikai egészségéhez is hozzájáruló, nagy sikerű Kórházi Egészségfejlesztési Programban évről évre egyre többen vesznek részt, és Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke idén még több kórház csatlakozására számít.
Hetvenötmillió forinttal támogatja a kormány a Magyar Kórházszövetség kórházi dolgozók egészségfejlesztését szolgáló programját, a Kórházi Egészségfejlesztési Programot – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
Az államtitkár arról is beszélt, milyen fontos a kórházakban dolgozó orvosok, ápolók egészségének megőrzése, hiszen a mindennapi, embert próbáló munka mellett csak akkor tudnak segíteni, ha ők maguk is jól vannak.
Rétvári Bence kitért arra is, hogy Magyarországon egy OECD-felmérés szerint az egészségben eltöltött évek száma 63. Ez megfelel az EU átlagának, és a várható élettartam tekintetében is zárul az olló: egyre jobban közelítünk az uniós átlaghoz.
Mint mondta, ez a Kórházi Egészségfejlesztési Program a kórházi dolgozók egészségmegőrzését, továbbképzését, egészséges táplálkozását, dohányzásuk visszaszorítását szolgálja. Fontos, hogy tudjon a kórház segíteni a dolgozóinak, hiszen a mindennapi munka nagy mentális és fizikai megterheléssel jár. Éppen ezért született ez a program, hogy az egészségügyi dolgozók érezzék, nincsenek egyedül. Minden nap köszönettel tartozunk az egészségügyi dolgozóknak! – zárta szavait az államtitkár.

Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a három éve tartó program is hozzájárul a kórházi dolgozók egészségügyi állapotának javításához.
Mint mondta, a kórházak feladata a betegek ellátása, de ehhez fontos a kórházi infrastruktúra, az épületek mellett a humán erőforrások megújítása is. Hiszen valaki akkor tud jól dolgozni, gyógyítani, ha maga is egészséges.
Ebben az évben a dolgozók mentális egészségének megőrzésére helyezik a hangsúlyt. Tóth Gábor azért is bizakodásának adott hangot, mert a programban évről évre egyre több kórház vesz részt és idén még több résztvevőre számítanak.
Az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program a Magyar Kórházszövetség kezdeményezése, annak érdekében, hogy az egészségfejlesztés koncepcióját, értékeit, stratégiáit beépítse a hazai kórházak, valamint egészségügyi szolgáltatók működésébe és kultúrájába. Célja az egészségügyi dolgozók, a betegek és a lakosság egészségének javítása és támogatása. A program keretében létrejött a Magyarországi Egészségfejlesztő Kórházak Hálózata, melynek célja a hazai kórházak prevenciós tevékenységének harmonizációja és támogatása. A hálózatnak jelenleg 23 hazai tagja van. Az Egészségfejlesztő Kórház Díj megalapításával nemcsak elismerést, hanem szakmai iránymutatást is nyújtanak az egészségügyi intézmények számára az egészségfejlesztési tevékenységek tervezéséhez és kivitelezéshez. Ezen felül országos akcióprogramokat tartanak, melyben az egészséges életmód támogatják.
Kapcsolódó:
Rétvári Bence: Jövőre 3919 milliárd forint jut az egészségügyre
Vezetőkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Kórházszövetség támogatásáról a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2025. szeptember 17-én. Fotó: MTI/Soós Lajos








